Öt napig tart a borünnep Keszthelyen

A Zalai Borcégér – Keszthelyi Borünnep a város legnagyobb hagyományokkal rendelkező gasztronómiai rendezvénye. Az idén huszonnyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő programsorozat szervezői mind a mai napig a zalai termelők borainak népszerűsítését tekintik legfőbb céljuknak, így a kitelepülő tizenegy borház többsége most is Zala megyei lesz. 

 

A rendkívül változatos, többségében fehérborokat felvonultató borkínálat mellett számos, hagyományos magyar vásári ételt kínáló helyi és környékbeli gasztronómia kitelepülő is gazdagítja a rendezvényt. A borutca bejárata előtt látványos kézműves kirakodóvásár várja az érdeklődőket. A borcégér közönségének szórakoztatásáról gyermekműsorok, utcazenészek és kisebb zenekarok, DJ-k fellépései gondoskodnak majd. A vírus elleni védekezésre nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a megfelelően térelrendezéssel, valamint a fokozott takarítással és fertőtlenítéssel.

„A jó bornak nem kell cégér!” – tartja közmondás. A szervezők a kezdetektől fogva úgy gondolják, hogy igenis kell. A rendezvény sikere évről évre sokat segít a zalai és a magyar borok megismertetésében és népszerűsítésében. Ez az öt nap a bor igazi ünnepe Keszthelyen – írják közleményükben a szervezők.

 

Kísérő programok:

Július 29. (szerda)

17.00: FÚVÓs TÉRZENE

19.00: ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ

20.00: Balchicanos Acoustic

22.00: Roulette zenekar

 

Július 30. (csütörtök)

17.00: Donga Játékpark: Bor – Balaton – Játék

18.30: Ribizli bohóc – gyermekműsor

20.00: DJ Ordiman – Live act – electroswing night

 

Július 31. (péntek)

17.00: Donga Játékpark: Bor – Balaton – Játék

17.00: DJ Dorián

20.00: Rocket Rollers

21.30: DJ NRgee

 

Augusztus 1. (szombat)

18.00: Árok-party Fiesta – gyermekműsor

19.00: DJ Dorián

20.00: Cimbaliband a Zenepavilonnál

21.00: Gábor & Gábor Zenekar

22.30: Fantasy Zenekar a Zenepavilonnál

 

Augusztus 2. (vasárnap)

19.00: Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar

20.00: DJ Dorián

20.00: Gájer Bálint a Zenepavilonnál