Ősszel is színes programkínálattal várja vendégeit Siófok (siofok.hu)

Könnyűzene, operett, néptánc, gyermekszínház – mindez élettel töltötte fel a nyári hónapokban Siófok főterét, és ugyanerre a változatos és színvonalas programkavalkádra számíthatunk az őszi hónapokban is – a város honlapjának tájékoztatása szerint. Az őszi gasztroprogramok, rendezvények, előadások mellett már az új színházi évad felnőtt- és gyermekbérletei is szerepelnek kínálatban, melyek keretében operett, vígjáték, balett, mesemusical, filmvetítés, táncjáték, bábelőadás, rajzfilmzenék, sőt még lézershow is várja a kultúra iránt érdeklődőket, egészen jövő májusig.

Szeptemberben egy igazán helyi kezdeményezés is útjára indul Siófokon: a Spájz Értékpiacon kínálják az ősz folyamán több alkalommal is a környékbeli termelők a termékeiket.

Szeptembertől novemberig három gasztronómiai rendezvénynek is otthont ad a város:

  • Szeptember közepén debütál a Sör és Csülök Fesztivál
  • Október 4-6 között visszatér sokak kedvence, a Halfesztivál, ahol balatoni halakkal, könnyűzenei koncertekkel, számtalan családi programmal és persze a kihagyhatatlan, városlakók számára megrendezett főzőversennyel tehetjük színesebbé október első hétvégéjét.
  • November 15-17-ig a liba veszi át a főszerepet a városban: a Fő téren újra megrendezésre kerül a tavaly debütált Libadalom! A Balaton környéki vendéglátóknak köszönhetően különleges libás ételeket kóstolhatunk, és persze a finom magyar pálinka sem maradhat el.

A balatoni sétahajók szeptemberben még minden nap többször indulnak útjukra a siófoki kikötőből, majd októberben hétvégi napokon 4-4 járattal várják a hajózás szerelmeseit.