Egy végletekig személyes előadás, örökzöld táncslágerek és egy elhasalásból született mese nyerte el a balatoni nézők tetszését idén nyáron.
Közel 200 program és több mint 20 ezer néző. Koncertek, színházi előadások, gyerekprogramok, kiállítások és ismeretterjesztő előadások várták idén az érdeklődőket többek között Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön. Számos estére már az előadást megelőzően telt házat kellett hirdetnie a szervező csapatnak.
A Kultkikötő 19. nyári évad közönségdíjait Nagy Viktor alapító igazgató színházi előadás kategóriában Mucsi Zoltánnak az Egy életem önálló estért, koncert kategóriában Farkas Róbertnek a Budapest Bár zenekar vezetőjének és gyerekelőadás kategóriában a Kippkopp és Tipptopp előadás rendezőjének és előadóinak Mórocz Adriennek, Kövesi Csengének és Hevesi Lászlónak adta át köszönetképp.
Mucsi Zoltán még az évad kezdete előtt mesélt kételyeiről az előadás létrehozásával kapcsolatban.
Három okból is különleges számomra ez a produkció. Egyedül állok a színpadon, egy teljesen új műfajt próbálok ki, ráadásul saját magamról beszélek. Mindhárom komoly kihívás volt. Meglehetősen szemérmes embernek gondolom magam, így okozott némi fejtörést, hogy milyen lesz, ha nekem a színpadon magamról kell másfél órát pampogni. Vajon tart erre igényt a közönség?
A nézők körében egyértelműen nagy sikert aratott előadás Szárszón volt látható augusztus közepén.
Ezt követően ismét Szárszón teltek meg a nézőtér sorai a Budapest Bár zenekar koncertjén. A csapat immáron 17 éve az egyik legeredetibb és legérdekesebb magyar zenei formációnak számít és visszajáró vendégei a Kultkikötőnek. Az idei évben is két helyszínükön arattak elsöprő sikert.
Őszinte gyereknevetés és véget nem érő taps fogadta az idén debütáló Kippkopp és Tipptopp előadást, az Összpróba Alapítvány és a Thália Színház koprodukcióját. A színpadon a Marék Veronika könyvekből jól ismert komplett kis univerzum tárul a gyerekek elé: hangyák, pókok, békák, bogárkák és a gesztenyegyerekek, amiket az írónő az egyik elhasalása alkalmával álmodott meg a fűszálak között. Ennek a komplett univerzumnak a felnagyított mása elevenedik meg dalok, játékok és végtelenül ötletes jelmezek és díszlet kíséretében.
A Kultkikötő az elmúlt 19 évben mindig arra törekedett, hogy minőségi szórakozást hozhasson el a nyaraló közönségnek a Balaton partjára.
Nagy Viktor a díjak átadása kapcsán hozzátette:
Bár csak három kategóriában adunk át díjakat, de hálásak vagyunk minden művésznek, aki alkotásaival és tudásával hozzátett az idei évad sikereihez.