Nyolc hónap alatt három polgármester váltotta egymást – Szóládon megcsillant a remény (sonline.hu)

Szólád viharos időszakon van túl. Az elmúlt nyolc hónapban három polgármester váltotta egymást. A legújabb időközi választást Kenyér Zoltán nyerte.


Szólád, a Balaton közeli kistelepülés, az elmúlt időszakban rengeteg nehézségen, megpróbáltatáson ment keresztül. Míg a legtöbb falu évtizedekig ugyanazzal a vezetővel működik, itt mindössze nyolc hónap alatt három polgármester váltotta egymást. Kenyér Zoltán, a vasárnap újonnan megválasztott polgármester az árkok betemetésére törekszik.

Szólád fordulatos 8 hónapja
Építő jellegű gondolkodással, cselekvéssel azon igyekszik, hogy a kialakult árkokat ne tovább mélyítse, hanem betemesse. Ahogy fogalmaz: hogy újra egy összetartó és jókedvű település legyen Szólád, amiért viszont mindenkinek tenni kell.

A települést hosszú időn át Rózsás Elemér vezette, aki 2010 és 2024 között töltötte be a polgármesteri tisztséget. Bár a legutóbbi önkormányzati választáson ismét bizalmat kapott, még a mandátuma kezdete előtt, nyáron lemondott. Utódja Békei Tamás lett, aki rövid időn belül szintén távozott a posztról.

Mint megtudtuk, előzetes nyilatkozatuk szerint mindkét polgármester a képviselő-testület miatt mondott le, mert nem értettek egyet a szerintük a faluban élők érdekeivel szembemenő döntésekkel. A képviselő-testület lemondását kérő petíciójukban 248 aláírással Szólád lakosai ezt meg is erősítették.
Békei Tamás lemondása, a polgármesteri szék újonnani megüresedése miatt ismét időközi választást kellett kiírni. Kenyér Zoltán a szavazatok 74,24 százalékát, míg a másik induló, Tonai Gábor a voksok 25,76 százalékát szerezte meg.

„Nem vagyok politikus”
Az új polgármester nem titkolja, hogy komoly kihívás előtt áll. A helyiek elmondása szerint a képviselő-testület számos olyan döntést is meghozott, amely felbőszítette a falubelieket. Egyik legnagyobb vitát kiváltó ügy a 32 éve működő helyi kábeltévé megszüntetése volt, amely döntés ellen, azaz a Szólád TV további működése érdekében több mint 200 aláírás gyűlt össze egy petícióban. A képviselő-testület a helyi nyugdíjas klubhoz sem állt támogatóan egyes vélemények szerint, ez is bántó lehetett a helyiek számára.
Kenyér Zoltán frissen megválasztott polgármesterként elmondta, elsődleges célja, hogy helyreállítsa a településen a társadalmi békét, egyensúlyt, amely az elmúlt időszak közéleti csatározásai miatt megingott.
– Nem vagyok politikus, hanem a falu embere vagyok. Nekem az a célom, hogy az emberek ne egymás ellen, hanem egymásért dolgozzanak! – jelentette ki. Hozzátette: ennek érdekében támogatja a polgárőrség újraszervezését, a Szóládért Kulturális Egyesület, az ifjúsági és a nyugdíjas klub megerősítését is. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy aktívan bevonja a lakosságot a döntéshozatalba, és olyan pályázatokat keres, amelyek segítenek a falu fejlesztésében.

A teljes cikk itt elolvasható.