Nem teszi kötelezővé az oltást Siófok polgármestere (siofok.hu)

A kormány az önkormányzatok esetében a polgármesterekre bízta, hogy elrendelik-e munkatársaik kötelező Covid-oltását. Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester arról tájékoztatott: ő a maga részéről ezt nem teszi kötelezővé Siófokon. A beoltott önkormányzati dolgozók táppénzét kiegészíti a város Covid-fertőzés esetén – írja a siofok.hu.

 

A polgármester így indokolta döntését a város hírportáljának:

Magam is a sajtóból tájékozódom és mindenki máshoz hasonlóan csak kapkodom a fejemet, hogy mit is higgyek, vagy mit ne higgyek oltásügyben. Főképp úgy, hogy minimális segítséget sem kapok az állami szervektől. Halvány fogalmam sincs arról, hogy Siófokon milyen a járványügyi helyzet (azt tudom, hogy a siófoki kórház immár újra Covid-kórház lett).

Már napokkal a hivatkozott rendelet kiadása előtt jegyző urat bíztam meg, hogy a helyi járványügyi helyzetről kérjen információkat a járási hivataltól. Onnan érdemi válasz nem jött, így utóbb már a megyei kormányhivataltól kértünk adatokat. Ma még sehonnan semmilyen válasz birtokában nem vagyok (talán emlékszünk még, csak közérdekű adatigényléssel, több hónapos csúszással adták ki tavasszal még azt is, hogy városunkban hányan haltak bele a Covid szövődményeibe).

Honnan venném a bátorságot, hogy egy ilyen egészségügyi szakkérdésben, ilyen kommunikációs térben, ráadásul a döntés megalapozásához szükséges minimális központi információk ismerete nélkül bárkit is kötelezzek a meggyőződésével szembeni orvosi beavatkozás engedélyezésére? Jelen ismereteim birtokában és a helyi járványügyi helyzet ismeretének hiányában tehát az önkormányzati hivatalunkban és az önkormányzati intézményeinkben a dolgozóink számára nem fogom kötelezővé tenni az oltást.

A siófoki városvezető egyébként a múlt héten a harmadik Covid-oltást is megkapta. Dr. Lengyel Róbert arról is beszámolt: megelőző intézkedéseket vezetnek be önkormányzati szinten azért, hogy az átfertőződések kockázatát csökkentsék, továbbá a beoltott munkatársak esetében egy esetleges Covid-fertőzés miatti táppénz idejére teljes fizetésre egészíti ki a város a táppénzüket, a be nem oltottak esetében csak a „sima” táppénz jár majd. „Nem fogok egyébként kiváló munkát végző munkatársaktól most csak azért elbúcsúzni, mert a járványkezelést is alárendelik a szavazói népszerűséghajhászásnak. Majd ha nem csak a felelős döntést, hanem az annak meghozatalához szükséges információkat is maradéktalanul megkapjuk, vagy például a szűrésekhez szükséges feltételeket is központilag biztosítják…” – írja Facebook-bejegyzésében a polgármester.