A BSI Sport Kft. 2018. november 24-25-én rendezi meg Siófokon a 15. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton utcai futóversenyt. A jelentkezők több távon is próbára tehetik kitartásukat és teljesítőképességüket. A kijelölt útvonalon több mint 30 útvonal-biztosító és rendőr irányítja majd a forgalmat, hogy a lehető legrövidebb ideig vegyék igénybe az autósok türelmét.
A versenyközpont HOTEL HUNGÁRIA éttermében, a rajt-cél terület pedig a Petőfi sétány 32. előtt lesz kialakítva.
Az érintett útvonalakon a Siófoki Polgármesteri Hivatal közútkezelői hozzájárulása és területfoglalási engedélye alapján a futóverseny mezőnye elhaladása idején forgalomterelések, korlátozások lesznek, rendőri biztosítás mellett.
Útvonalak:
Útvonal 14 km 24-én 10:00 órakor:
2 azonos hosszúságú körben:
Petőfi sétány – Mártírok útja – Batthyány Lajos utca – Táncsics Mihály utca – Beszédes József sétány –
Kilián György utca – Balaton part – Szt. István sétány – Táncsics Mihály utca – Petőfi sétány
Útvonal 21 km 24-én 12:30 órakor:
2 azonos hosszúságú körben:
Petőfi sétány – Mártírok útja – Batthyány Lajos utca – Karinthy Frigyes utca – Köztársaság utca – Glatz Henrik utca – Batthyány Lajos utca –
Tátra utca – Beszédes József sétány – Kodály Zoltán utca – Szt. László utca – FORDÍTÓ – Szt. László utca –
Csúszda utca – Balaton part – Szt. István sétány – Táncsics Mihály utca – Petőfi sétány
Útvonal 7 km 24-én 16:00 órakor:
Petőfi sétány – Mártírok útja – Batthyány Lajos utca – Táncsics Mihály utca – Beszédes József sétány –
Kilián György utca – Balaton part – Szt. István sétány – Táncsics Mihály utca – Petőfi sétány
Útvonal 21 km 25-én 11:00 órakor:
2 azonos hosszúságú körben:
Petőfi sétány – Mártírok útja – Batthyány Lajos utca – Karinthy Frigyes utca – Köztársaság utca – Glatz Henrik utca –
Batthyány Lajos utca – Tátra utca – Beszédes József sétány – Kodály Zoltán utca – Szt. László utca – FORDÍTÓ –
Szt. László utca – Csúszda utca – Balaton part – Szt. István sétány – Táncsics Mihály utca – Petőfi sétány
A rendezvény forgatókönyve:
A 15. Balaton Maraton és Félmaraton olyan utcai futóverseny, ahol a résztvevők a következő megoszlásban teljesítik a távokat
2018.11.24-én 10.00 órakor 14 km (2 azonos körben teljesítve)
2018.11.24-én 12:30 órakor 21 km (2 azonos körben teljesítve)
2018.11.24-én 16.00 órakor 7 km
2018.11.25-én 11 órakor 21,1 km (2 azonos körben teljesítve)
A maraton távot teljesítők mindhárom alkalommal futnak, a félmaratont teljesítők csak vasárnap.
A verseny rajtjai:
2018.11.24-én
7.00 – tól Rajtterület kiépítésének kezdete a Hotel Hungária előtt
7.30 óra Versenyközpont nyit
9.00 -tól Biztosítási terv alapján a versenybírók elfoglalják helyeiket az útvonalon
9.50 -től Az útvonal zárásának kezdete és Parkoló
10.00 óra RAJT
11.05-12.10-ig célba érkezés
12.15 –től Az útvonal zárásának vége
12:10 –től Biztosítási terv alapján a versenybírók elfoglalják helyeiket az útvonalon
12:10 –től 21km útvonal zárásának Kezdete.
12:30 –től RAJT
13:45-15:00 célba érkezés
15:00 Az útvonal zárásának vége
15.30 -től Biztosítási terv alapján a versenybírók elfoglalják helyeiket az útvonalon
15.50 -tól Az útvonal zárásának kezdete
16.00 óra RAJT
16.10-17.10-ig célba érkezés
17.15 –től Az útvonal és parkoló zárásának vége
2018.11.25-én
8.00 – tól Rajtterület kiépítésének kezdete a Hotel Hungária előtt
8.30 óra Versenyközpont nyit
9.30 -tól Biztosítási terv alapján a versenybírók elfoglalják helyeiket az útvonalon
10.50 -től Az útvonal és parkoló zárásának kezdete
11.00 óra RAJT
12.15-13.30-ig célbaérkezés
13.50 –tól Az útvonal és parkoló zárásának vége