Most a hyperjet kavart vihart a Balatonon (nepszava.hu)

Noha a tóparti önkormányzatok többsége, valamint megannyi balatoni civil szervezet nemet mondott a magyar fejlesztésű elektromos jet-skire, nyáron egy, az e-jetnél is nagyobb, hangosabb és erősebb hajó jelent meg a tavon: a hyperjet. A látványos száguldásra, hirtelen manőverekre, merülésre, helyben fordulásra, s akár 90 kilométer/órás tempóra is képes, 880 lóerős, több tonnás, vízsugárhajtású hajó csaknem száz liter dízelt fogyaszt óránként.

Az interneten látható kisfilmeken valóban különleges attrakciót jelent, ám arról már erősen megoszlanak a vélemények, hogy éppen ez hiányzik-e a Balatonról.

Turisztikai szakemberek szerint feltétlenül, hiszen a vendégkör igényli az újfajta, XXI. századi szolgáltatásokat. Ám azt is elismerték, a jelenlegi szabályozás nem tud mit kezdeni a gyorshajókkal. Noha a motorcsónakokat és más belső égésű motorral hajtott kishajókat már több, mint harminc éve kitiltották a tóról – ugyanis nemcsak balesetveszélyesek, de környezetszennyezőek is –, a hatályos törvényben nem szerepelnek a nagy teljesítményű elektromotorral hajtott járművek. Pedig az elektromos járművek ugyanúgy felkavarják a sekély tóban az iszapot, aminek komoly következményei lehetnek. A nagy sebességgel száguldó járművek nyomában oldalirányba hosszan elhúzódó hullámzás alakul ki, melynek hatása két méter mélyen is érződik, jelentősen befolyásolva az víz alatti élővilágot és helyi áramlásokat.

A hajó tulajdonosa szerint viszont a kifejezetten a magyar tengerre tervezett kishajó kialakításánál minden európai és magyar hajózási előírást teljesítettek, s ezeket a hatóság is jóváhagyta, a jármű motorjai pedig a 2020 után életbe lépő károsanyag-kibocsátási előírásoknak is megfelelnek. A hyperjettel csak a parttól legalább egy kilométerre végzik az extrém hajóztatást.

A hatályos jogszabály szerint a Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó külön jogszabályban meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos, kivéve a hajózási hatóság által kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművek esetében. Az üzemeltetési engedélyeket egy évre, meghatározott hajóra, meghatározott tevékenységre adja ki a hatóság. A Hyperjet közforgalmú személyszállításra kapta meg az engedélyt májustól szeptember végéig. S akár egyetlen szezon alatt is behozhatja az árát, hiszen a cirka százmilliós hajó naponta akár kétmillió forintos bevételt is hozhat az üzemeltetőjének.

A hazai jet-ski szövetség szerint az ilyen járműveket nem szabadna a Balatonra engedni, ezeknek olyan kis tavakon van helye, ahol nincsenek fürdőzők és horgászok. A vitorlázók sem örülnek, szerintük nagyteljesítményű motoros hajókat csak mentési, vízügyi és rendészeti feladatok ellátására lehetne használni. A Facebookon a nyaralók is tiltakozó akciót indítottak, többek között a hajó hangereje miatt: akadt olyan hozzászóló, aki szerint a jármű keltette zaj körülbelül a háromszorosa a repülőkének… – írja a nepszava.hu.