Minőségi tenyészetté alakítaná állatállományát egy gazda Nagyvázsonyban (Magyar Mezőgazdaság)

A jó sajt készítése a jó legelővel, a jó takarmánnyal kezdődik. A jó sajt egészséges és szeretgetett, boldog állatok alacsony csíraszámú és kiváló beltartalmú tejéből készül, megfelelő higiéniai körülmények között, szívvel-lélekkel – vallja Dénes Ildikó, aki a Veszprém megyei Nagyvázsonyban gazdálkodik, aki szerint az innovációé a jövő. Éppen ezért a teljes állatállományukat szeretnék minőségi tenyészetté alakítani, hogy ne csak a tejtermékeket, hanem a szaporulatot is jól tudják értékesíteni.

A Nagyvázsonyi Gyümölcs Kertészetet párjával, Kósa Imrével vezetik a Balaton-felvidéken, Nagyvázsonyban – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Dénes Ildikó.  A családi gazdaság másik ága a Nagyvázsonyi Kecskefarm, ami szorosan együttműködik a kertészettel.

Fiatal gazdaként bogyósgyümölcs-termesztés volt a céljuk, amit a gyümölcsök feldolgozása követett. Ma már 32 hektárt művelnek. Földterületeik a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által minősített ökológiai ültetvények.

Termékeik, a friss bogyósgyümölcsök és a belőlük készített kistermelői lekvár, szörp és pálinka mind rendelkezik a Balaton-felvidék híres és népszerű egyesülete, az Éltető Balaton-felvidék Egyesület Európai Unióban bejegyzett védjegyével.

A növénytermesztés mellett kedvtelésből mindig tartottak állatokat, de aztán úgy gondolták, hogy az önfenntartó gazdaságoké a jövő, ezért beszereztek pár alpesi kecskét, hogy legyen háztáji tejük. Az egyre több tej újabb ötletet adott: a sajtkészítést. Az is sikert aratott, előbb a családban, ez a pici siker pedig elindította a kézműves sajtkészítő pályát. Mára alpesikecske-törzstenyészetté váltak gyönyörű állatainkkal.

Állataik tavasztól őszig adnak tejet, így csak ekkor készítenek sajtot. Az állatokat szabadon tartják, legelnek, és azon felül minőségi takarmányt kapnak. Fejéskor négyesével hajtják be őket a gépi fejőállásba. A lefejt tej még a fejőház levegőjével sem érintkezik, azonnal hűtőbe kerül, és a lehető leghamarabb feldolgozzák. Ezért a termékeik frissek, illatosak és rendkívül ízletesek. Nincs úgynevezett kecskeszaga vagy kecskeíze.

A sajtkészítésnek soha nincs vége; mindig lehet még forgatni, szeretgetni a sajtokat, és mindig készül éppen valami – és ha mégsem, akkor a következő sajttípust tervezik.

Úgy véli: minden piac nehéz, és egyre nehezebb, de  a minőségi termékek a konkurencia ellenére is a piacon maradnak. Szerinte a tudatos vásárlóknak fontos, hogy egészséges és minőségi ételt egyenek. Akinek ez számít, az a tiszta élelmiszereket választja, hosszú távon pedig csak  a mindig megbízhatóan kiváló termékek eladhatók.