Balatonfüred városának is kiemelt célja, hogy bemutassa az odalátogatóknak: a klasszikus nyári szezonon kívül is érdemes hozzájuk látogatni. Az őszi programok kialakításakor fontos szempont az is, hogy a helyieknek is szórakozási lehetőséget nyújtsanak. A város büszke arra, hogy továbbra is igényes vendégkört tudhat magának. Az őszi programsorozat volt a Romantikus Reformkor, amit a Füredi Szüret követ, de már most készülnek a november eleji Gáblira valamint a tavaly életre hívott Füred Gasztro Fesztiválra.
Színvonalas programokat sikerült a nyár folyamán lebonyolítani, kulturált és igényes vendégkör érkezett a városba – értékelte az elmúlt hónapokat a vitorlazzitthon.hu-nak Böröcz István. A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke kifejtette: a szeptember is kiváló időjárási körülmények között telt el, napsütésben sétáltak az egyre népszerűbb Romantikus Reformkori hétvégén is, amit idén egy festőtáborral is kibővítettek. Az októberi kiemelt gasztronómiai rendezvény a Füredi Szüret, a sort pedig novemberben a tavalyi évben először megrendezett Füred Gasztro folytatja – tette hozzá Böröcz István.
Az elnök kifejtette: céljuk, hogy minden őszi hónapban találjanak a vendégek olyan rendezvényt, ami a gasztronómiához kapcsolódik. Beszélt arról is, hogy a rendezvényeik nem csupán a hozzájuk látogatóknak szólnak, hanem fontos, hogy a helyben élők is magukénak érezzék azokat. A városban szerinte egy kellemes szimbiózis kezd kialakulni a helyben élők valamint az odalátogatók között. Böröcz István arra is kitért, hogy örömükre szolgál, hogy egyre több helyi szolgáltató már az év 365 napjában nyitva tart, és mind magasabb színvonalat képvisel. Hozzátette: a szándék ugyanakkor megmaradt: az árakat úgy alakítják ki, hogy bárki számára elérhetőek lehessenek a szolgáltatások.
Böröcz István a Balatonfüredi Yacht Klub ügyvezetőjeként beszélt az idei vitorlás szezonról is. Kifejtette: az idei esztendőben az elmúlt évek legszínvonalasabb versenyein, rendezvényein vannak túl. Kiemelte: a 29-es Európa Kupa versenyt, ami nemzetközi szinten is igen fontos megmérettetés volt. A szakember szerint ezek a regatták nagyon jó hatással vannak Balatonfüred turizmusára is.
A teljes interjút a www.vitorlazzitthon.hu oldalon hallgathatják meg.