Megünnepelték az olaszrizling tanösvényt a Balatonnál (veol.hu)

Félszázan ünnepelték meg a Csopak és Paloznak között húzódó olaszrizling tanösvény jubileumi születésnapját nemrég, melyet a két település önkormányzatának támogatásával 2006 tavaszán hoztak létre, derült ki a találkozón.

Tizenöt esztendős a Csopak és Paloznak között, gyönyörű környezetben húzódó olaszrizling tanösvény. Ebből az alkalomból ötvenen találkoztak, így a csopaki Sáner János Kertbarát Kör tagjai Bánfi László elnök vezetésével, a Paloznaki Szőlőhegyi Egyesület képviselői, melynek elnöke Tormási György, valamint az Englert Dezső vezette Paloznaki Borklub tagjai – tudósít a veol.hu.

Az ünnepen elhangzott, az olaszrizling tanösvény Csopakon, a Petőfi Sándor utca és a paloznaki Tódi utca között helyezkedik el, ahol tizenkét ismertető tábla mutatja be a Balaton-felvidék szőlőfajtáit, a vidék vörös színű talajának kialakulását, valamint a szőlőművelés fontosabb lépéseit, illetve a borvidék jellemzőit. Az érdekes, információkban gazdag tudnivalókat Tamás Jenő csopaki borász állította össze, a szemléletességről pedig Tamás Ervin kitűnő fotói gondoskodnak. A táblákat folyamatosan gondozza több civil szervezet.

Az ösvényen, padokon lehet megpihenni és gyönyörködni a balatoni panorámában. A találkozón a tanösvény múltjáról, jelenéről, illetve az előttük álló teendőkről, valamint a tervekről a szervező civil szervezetek vezetői: Bánfi László, Tormási György és Englert Dezső beszélt, Tamás Jenő borász pedig a kezdetekre emlékezett. A találkozó szép eseményét adta, amikor Boda Balázs festőművész felolvasta gondolatait az olaszrizling tanösvény értékeiről, szépségéről.

Az ünnepséget azzal is emlékezetessé tették, hogy elültettek egy kék és egy fehér szőlővesszőt, melyek a jövőben összefonódnak, és jelképezik a két település kapcsolatát, ember és a természet összetartozását.