Megújult az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület központi irodája Sümegen (veol.hu)

Az épület korábban Lilike Emlékházként működött. Szondy István adományozta a városnak, felesége kerámia és porcelán ajándéktárgyainak gyűjteményével együtt. Az épület működtetéséért a Lilike Alapítvány volt felelős. 2008-tól, azaz megalakulásának évétől az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület központi irodája működik itt. 

Az épület működtetéséért korábban a Lilike Alapítvány volt felelős. Maga a gyűjtemény már évekkel az egyesület megalakulása előtt átkerült a Kisfaludy Emlékházba, ahol ma már külön kiállítóterem ad otthont a Szondy család és Lilike örökségének. Ezután az épület üresen állt, egyre romló állapotban. Az egyesület a sümegi önkormányzattal és a Lilike Alapítvánnyal együttműködésben 2008 augusztusától ingyenesen vehette birtokba az ingatlant egészen 2017-ig, mivel a korábbi években közel négymillió forint beruházást hajtott végre az épületben, elsődlegesen a belső irodai terek kialakítását, karbantartását célozva – írja a veol.hu.

2017-ben fordulópont következett be a LEADER-szervezet életében. Az iroda az egyesület saját tulajdonába került, miután megvásárolta a sümegi önkormányzattól, aminek nyomán szélesebb körű használhatóságra nyílt lehetőség. Ugyanezen év szeptemberében az egyesület támogatási kérelmet nyújtott be a Vidékfejlesztési program A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása című pályázati felhívásra. A pályázat sikeres volt, a Vállalkozz okosan című projekt keretében az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 8,4 forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az összeg nagy része az iroda felújítására irányult. A projekt megvalósítására az egyesület tagsága további ötmillió forint önerőt biztosított.

A felújítási munkálatok januárban kezdődtek el, elkészült a nyílászárók cseréje, a korszerű vizesblokk és konyharész kialakítása, az udvar térburkolása. Az épületben a korábban meglévő két iroda egybenyitásával egy nagyobb előadóteret alakítottak ki, így lehetőség nyílt kisebb csoportok részére egyeztető megbeszélések, tárgyalások, műhelymunkák, tájékoztatók és tréningek szervezésre. Az átalakítás fő célja az volt, hogy az épület ne csak irodaként funkcionáljon, hanem olyan közösségi térként is, amely képzés, rendezvény vagy workshop alkalmával egy-egy sümegi vagy környékbeli civil szervezet számára is otthont adhat. Ez nagyban hozzájárul a meglévő együttműködések erősítéséhez, újabbak kialakításához, valamint a vidékfejlesztésen alapuló szakmai kapcsolatok elmélyítéséhez is.

Az egyesület a Balaton-felvidéken 52 települést tömörít, tagsága jelenleg 300 fős. Folyamatosan részt vesznek a települések vidékfejlesztési programjaiban, hogy segítsék a vidék élhetőbbé tételét.