Teljesen megújul a Balaton Mozi, új, modern vetítővászon és hangrendszer, komfortos belső bútorzat várja majd a filmnézőket ősszel. A több tízmilliós beruházás miatt szeptember 30-tól zárva lesz a filmszínház.
2005-óta működik a 153 férőhelyes mozi a Balaton Szabadidő Központban, amely filmkínálatával a térség egyik legnépszerűbb filmszínházává vált – írja a balatonfured.hu. A berendezés azonban időközben elhasználódott, a nézők részéről is felmerültek különböző igények, így a mozi vezetője, az önkormányzat támogatásával, teljesen felújítja a mozit. Szeptember 29-én lesz az utolsó vetítés, másnap elkezdődnek a munkálatok, amelyek várhatóan 3-4 hétig tartanak majd. A tervek szerint a megújított moziban október 25-én lesz az első vetítés.
A nyitás óta csak a technikai feltételeket fejlesztettük, a digitalizált technológia tökéletes, de a bútorzat mára elhasználódott, főleg a székek háttámlái, ezért teljesen felújítjuk a mozit. Mindent kicserélünk, új, a jelenleginél nagyobb méretű, ívelt vetítővászon lesz, 7.1-es hangrendszert és új hangfalakat telepítünk, kicseréljük a teljes berendezést, a székeket, a szőnyeget, a belső világítást. Október végére egy komfortos, vadonatúj mozi várja majd a közönséget – mondta el a balatonfured.hu érdeklődésére Pálffy Géza, a Balaton Mozi vezetője.
A fejlesztés során lecserélik a jelenleg használt 3D szemüvegeket, amelyek kitűnő minőséget garantáltak ugyan, de kicsit nehezek voltak. Az eddigi aktív 3D helyett passzív 3D működik majd a moziban, ezzel a 3D-ben készített filmeket egy könnyebb, kényelmesebb szemüveggel lehet majd nézni, sőt meg is lehet tartani ezeket a szemüvegeket.
A mozi filmkínálata változatlan marad, nyaranta elsősorban a könnyed, népszerű, közönség kedvenc alkotásokat vetítik, a szezonon kívül heti illetve havi rendszerességgel azonban más újdonságok, művész illetve rétegfilmek is helyet kapnak a műsorban.