Megválasztották a balatonlellei Olympians Beach legszebb lányát (sonline.hu)

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a hétvégén a Miss Olympians Beach szépségversenyt Balatonlellén – számolt be a sonline.hu.
A versenyzők (Foró: sonline.hu/Németh levente)

 

– Először tartunk itt ilyen versenyt, de szeretnénk, ha a jövőben még folytathatnánk – mondta el Varga Andrea Lusy főszervező, tulajdonos. – Harmincheten jelentkeztek a szépségversenyre. A különböző fordulók után a tíz legszebb lány közül kellett választania a zsűrinek, köztük Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónak és Curtisnek.

Ungvári Miklós elmondta, volt titkos favoritja. – Nálam fontos szempont, a sportos oldaláról közelítettem meg a lányokat, akikről elárulhatom: gyönyörűek – mondta a versenykezdés előtt. A szépségversenyen a lányok először farmer rövidnadrágban és pólóban vonultak fel a zsűri előtt. Majd, hogy könnyebb vagy inkább nehezebb legyen az ítészek választása, következett a bikinis felvonulás. Természetesen a közönség is szavazhatott a lányokra.

A strandolók a legszebbnek Tóth Boglárkát látták. A második udvarhölgy a már a Sonline.hu Tündérszépek versenyében is megismert nagyatádi Szabó Nikoletta (képeinken kilences sorszámmal) lett. Az első udvarhölgynek Kis Alexandrát választották, míg a koronát Tóth Boglárka fejére emelték.

– Tizennégy éve versenytáncolok, a modellkedést a középiskolában kezdtem – mesélte karrierkezdéséről a Balatonlellén megkoronázott csepeli lány az ünnepélyes ceremónia után.