Megkezdték a rókák idei vakcinázását (tvkeszthely.hu)

Az ország déli, keleti és észak-keleti megyéinek határ-menti sávjában szórják ki a a rókák immunizációját szolgáló sütiket, így megelőzve az állatok veszettségét, ami Somogy megyét érinti a Balaton körüli megyék közül. A program 1992-es indulása óta drasztikusan csökkent az ilyen esetek száma Magyarországon, legutóbb 2017 tavaszán találtak veszett állatot.

A veszettség elleni vakcinákat ellenőrzik a szakemberek a kaposújlaki repülőtéren. A gépek innét felszállva szórják ki a csalétkeket. A négy centiméter átmérőjű képlet az ember számára meglehetősen kellemetlen szagú, de a rókáknak vonzó csemege. A feladatot ellátó NÉBIH közlése szerint 1992 óta zajlik hazánkban a vakcinázási program, előtte százas nagyságrendben fordultak elő veszett állatok.

Dr. Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő: „Az elmúlt bő két évben nem találtunk veszett állatot Magyarországon, tehát a program meglehetősen sikeres. pont azért, hogy ez így is maradjon, ezért folytatjuk ezt a vakcinázást a repülőgépről történő csalétek kiszórása általi vakcinázást, hiszen környező szomszédjaink közül, akár déli, vagy keleti szomszédjaink közül több országban is endimiásan előfordul a betegség, tehát a visszafertőződés esélye meglehetősen nagy.”

A vakcinázás az érintett területeken, településeken ebzárlattal és legeltetési tilalommal jár együtt, ezt az adott helyi önkormányzatok is kihirdetik. Hazánkban idén a rókák vakcinázási időszaka október 5-től 2 hétig tart.

A vakcinázási program fő célállatfaja a vörös róka, melynek mintegy 70-80 ezer egyedet számláló állománya él Magyarországon. Az immunizálásnak köszönhetően drasztikusan csökkent az elhullásuk. A Balaton dél-nyugati területén tevékenykedik a Somogyi Hunor Vadásztársaság. Elnöke, Szokodi Zsolt azt tapasztalja, hogy túlszaporodtak ezek az állatok: „A róka, úgy tűnik, hogy egyre jobban felszaporodóban van, legalább is azt észleljük. Nekünk a vadászati hatóság az idei évre 100 darab rókának a kilövését írta elő, amit először úgy gondoltam, hogy lehetetlen lesz teljesíteni, de így, hogy már felét kilőttük eddigi időnk során, így úgy gondolom, hogy teljesítve lesz.”

A veszettség a vadon élő állatoknál idegrendszeri tünetekben jelentkezik. Jellemzőek a görcsök, a nyálzás, a kancsalság és az állkapocs bénulás. A rókák ilyenkor jellemzően elveszítik az embertől való félelmüket. Ám ez önmagában nem feltétlenül jelent veszettséget. A rókák egyre gyakrabban jelennek meg lakott területen, így több szelíd példánnyal is lehet találkozni. Idén januárban például Keszthely belvárosában egy háztetőn napozott egy róka. A szakemberek azt tanácsolják minden esetben kerüljük el a rókákkal való érintkezést – adta hírül a tvkeszthely.hu.