Siófok kulturális élete ismét gazdagodott: két rendkívüli kötetet mutattak be a BRTK Könyvtár előadótermében, amelyek nem csak a helyiek számára érdekes olvasmány, hanem bárkinek az lehet, aki érdeklődik a kultúra iránt.
A kötet azokat a kulturális és történelmi értékeket örökíti meg, amelyek Siófok és környéke identitását formálták és meghatározzák meg a mai napig is. Ilyen például Dr. Viczián Antal orvos-igazgató munkássága, a Jókai csavargőzös és annak története, a siófoki tűzoltóság, a Haidekker kerítések, valamint a Sió és a Tátika motoros hajók. Nem maradhatnak említés nélkül a Kiliti Kálvária liget, a Siófoki képtár gyűjteménye és a Töreki Halastavak sem – írja a sonline.hu.
Külön figyelmet érdemel a másik kötet is, Szirovatka Károly Kiliti helyismereti olvasókönyve. A kiadványt beszélgetés formájában ismertették meg a közönséggel az író, Berlinger Andrásné újságíró és Gyarmati László, a Helyi Érték Egyesület elnöke közreműködésével. A kötet a tanár és egykori tanítványai által 1967 és 1970 között összegyűjtött emlékek alapján készült, bemutatva a település gazdag történetét az első írásos említéstől kezdve, egészen a 1960-as évekig.