Idén Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík szakasszal indul, majd Tokaj-Kazincbarcika (162 km) etap következik. Az összetettről várhatóan döntő két szakasz közül az egyik a harmadik lesz, ekkor Kazincbarcikáról Kékestetőre tekernek fel a bringások (183 km), majd a Budapest és Etyek közötti 166 kilométeres táv vár a mezőnyre.A 854 kilométer össztávú Tour de Hongrie zárószakaszán Siófokról Pécsre 173 kilométert teljesítenek a kerékpárososok. 

Bővebben…

Balaton-parti ingatlanát adná át szinte ingyen a siófoki önkormányzat a Debreceni Egyetemnek (24.hu)

A Petőfi sétánynál, a strand és a kikötő melletti közel egy hektáros telket, rajta a város két, középen egy étteremmel összekötött ikonikus épületét, az egykori Hullám és Sió szállodát kaphatná meg a következő 15 plusz 5 évre az egyetem, ha a képviselő-testület a csütörtöki ülésén rábólint a Lengyel Róbert polgármester által jegyzett előterjesztésre – írja 24.hu. 

Bővebben…

„Fagyilkosságok”: Siófokon elfogyott a türelem (Siófoki Hírek)

Siófokon kitörték, vagy kifűrészelték mostanra mind a tizenhat tavaly elültetett facsemetét az Aranyparton, a Beszédes sétány mentén, a egyik apartmanháztömb előtti partszakaszon – tájékoztatta dr. Lengyel Róbert polgármester a Siófoki Híreket. Hozzátette: a sorozatos, évek óta tartó Balaton-parti facsonkítások, fagyilkosságok nyomán elfogyott a türelem, a városvezetés lépéseket kíván tenni.

Tizenhat facsemetéből egy sem maradt...

A kép a facsemeték ültetésekor készült (Fotó: siofok.hu)

Mivel a fák kitörése, vagy éppen gázolajos pusztítása az ezüst- és aranyparti társasházak előtt a leggyakoribb, erős a gyanú, hogy a balatoni panorámát féltik az elkövetők.

A polgármester szerint első lépésként olyan összegű nyomravezetői díjat ajánl fel a város, amiért már érdemes lehet egy passzív személőnek is felemelni a telefont, tárcsázni a 112-t, értesíteni a hatóságokat.

Ezzel együtt kérni fogja, hogy a rendőrség, a helyi polgárőr szervezet és a városőrség fokozott figyelmet fordítson a parti területekre. S kamerát ugyan nem lehet minden Balaton-parti fa mellé tenni, de mobil kamerákat időközönként el fognak helyezni a „veszélyeztetett” területekre.

Ha pedig ezek érdemi felvételeket készítenek az esetleges elkövetőkről, akkor azt közszemlére fogják tenni – ígérte a városvezető.

Siófoki új sétányrend – minek felel meg az erotikus tánctevékenység? (Magyar Narancs)

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal tavaly törvényességi észrevételekkel kereste meg a siófoki önkormányzatot az új sétányrenddel kapcsolatban. A kormányszerv szerint gyakorlatilag valamennyi pont, mely előírja az üzleteknek, hogy mely esetekben lehetnek nyitva éjfél és hajnali 4 óra között, törvénysértő. A siófoki önkormányzati hivatal jogi véleménye alapján azonban a képviselő-testület a törvényességi felhívást egyhangú szavazással elutasította. A kormányhivatal ezt követően fordult a Kúriához – írja a Magyar Narancs

Bővebben…

Megújul a Déli utca Siófokon

A Déli utca eddig már-már járhatatlan szakasza, a Koch R. végétől a Nefelejcs utcai kereszteződésen is túlnyúlva, nagyjából 380 méteres hosszban elkészült. Ez, a városunknak a déli peremén meghúzódó utcája, az ezen szakaszán már a járművel való közlekedésre teljesen alkalmatlan kategóriába tartozott, egyébként hosszú évek óta – jelentette be Facebook oldalán Siófok polgármestere. 

Bővebben…