Megépülhet Siófok régen várt uszodája (sonline.hu)

Megvan a pénz és a szándék is a régóta vágyott siófoki uszoda megépítésére, számolt be a legfrissebb tárgyalások eredményéről Witzmann Mihály. Az országgyűlési képviselő korábban a város vezetését a korábbi előkészítő dokumentumok átadására kérte, hogy új lehetőséget kereshessen a siófokiak által is nagyon várt uszoda megépítésére.

A napokban lefolytatott tárgyalások után arról tudok beszámolni, hogy a Magyar Közlönyben is megjelent kormánydöntés értelmében a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program harmadik ütemében megépülhet a siófoki uszoda

– mondta el a sonline.hu-nak Witzmann Mihály. A beruházáshoz szükséges állami forrásokat a tervezéstől egészen a kivitelezésig a kormány biztosítja.

A közel hárommilliárd forintos projekt keretében egy nagy medence és egy tanmedence épül. A beruházás magában foglalja az előcsarnokot, öltözőket és a parkolót is. A létesítményt az önkormányzat által kijelölt területen, vagyis a Kiliti felé tartó 65-ös számú főút bal oldalán elterülő ingatlanon építik fel. Itt található az idén száz éves Siófoki Bányász Sportegyesület félbemaradt edzőközpontja, amely befejezésére szintén lesz forrás.

Megkerestek az egyesület részéről, hogy járjak közben az ügyben. És azt mondhatom, hogy ez a beruházás is elkészülhet. Az ehhez szükséges 86 millió forintos önerőt szintén biztosítja a kormány

– emelte ki a képviselő.

Siófok önkormányzatának feladata az lesz, hogy az általa az uszoda céljára kijelölt területen biztosítsa az alapinfrastruktúrát, a víz, gáz, szennyvíz bekötését. Az üzemeltetést a Nemzeti Sportközpont látja majd el – tette hozzá.