Márton püspök palástja Sümegre került (veol.hu)

Padányi Biró Márton (1693-1762), aki a veszprémi egyházmegyét tizenhét évig kormányozta, a Sümegen épült kastélyt tekintette otthonának. Így november 11-én, Márton napján hazatértek személyes használati tárgyai ezzel a tárlattal, az Év kiállítása 2022 díjat nyert Püspöki Palota pedig értékes gyűjteménnyel bővült. 

 

A veszprémi Gizella Múzeum barokk műkincseiből összállított tárlatot Udvardy György veszprémi érsek nyitotta meg – írja a veol.hu.

Beszédében kiemelte, hogy tours-i Szent Márton e föld szülötte, aki felnőttként vált kereszténnyé és szolgálni akarta az embereket. – Erre katonaként ébredt rá, s idekapcsolódik a köpeny csodája, amikor a koldusnak odaadja a saját köpenyének felét. Másnap aztán megjelenik számára Jézus a koldusnak adott köpenydarabban. Talán nem mindenki előtt ismert, hogy Márton azért vágta ketté kardjával a ruhadarabot, mert annak egyik felével az állam rendelkezett, a másik fele volt az övé. Ezért csak ezt adhatta oda. Már püspökként megreformálta a püspöki szolgálatot, hiszen ő a várost tekintette bázisnak és onnan jártak ki a papok ki a híveket látogatni – mondta Udvardy György.

A veszprémi érsek Padányi Biró Mártonról is szólt, aki a török idők utáni nehéz időszakban teljesített szolgálatot és munkásságával felbecsülhetetlen értéket teremtett, még az utókor számára is. Több más mellett ő építtette át a sümegi püspöki palotát, illetve ugyanitt új plébániatemplomot emelt, benne a híres Maulbertsch freskókkal. Az ő tárgyai, hagyatékának egy része került most a Püspöki Palotába, a megnyitón résztvevő közönség nagy örömére.