A Magyar Konyha magazin gasztrokalauzának csapata ismét felkerekedett, bejárta a tó környékét, és felderítették, hol és mit érdemes enni a Balaton körül. A 300 tipp közé 60 új hely is került és több megállapítást is tettek a szerkesztők.
A kiadvány – amely immár 11. alklommal jelent meg – továbbra sem étteremkalauz, inkább kulináris útikönyvnek nevezhető – írja a turizmusonline.hu.
Az éttermi kategóriák mindegyikéből tesz ajánlásokat: bemutat kultúrbisztrót, halsütőt, romkocsmákat, fűszerkerteket, sajtkészítő műhelyeket, kockás abroszos kisvendéglőket, fine dining éttermeket is, valamint északi és déli parti borászatokat. A Michelin ellenőrei 10 helyet tartottak a Balaton mellett ajánlásra méltónak, négy pedig elhozta a Bib Gourmand, a jó ár/érték arányú elismerést is. Ezekről a helyekről külön lista szerepel a kiadványban.
A beszámoló szerint a tó körül az árak 15–25 százalékkal emelkedtek. A rezsiárak megugrása ellenére a vendéglátás régi, nagy bástyái kitartanak, és 60 új vendéglátóhely is csatlakozott hozzájuk. A választék széles spektrumon mozog: a nosztalgiára hajlamos nyaralók éppúgy megtalálják számításukat, mint a hagyományos vagy a modern konyha kedvelői. Ettől még a gasztrokalauz szerint kaotikus maradt a felhozatal: lángos, hekk, nápolyi pizza, francia, olasz, mediterrán, mexikói ízek, tengeri herkentyűk, BBQ, hamburger, ahol csak lehet. Örvendetesnek tartják, hogy sokasodott a vega/vegán ételeket kínáló éttermek száma, ugyanakkor fájlalják, hogy a hagyományőrző balatoni ételek, például a petyek, vagyis a fonyódi halászlé, vagy Vörösmarty Mihály kedvence, a baligány ritka szereplő az étlapokon.
Üdvözlik, hogy a regionális gondolkodású éttermek továbbra is törekszenek a helyi alapanyagok, a halak korábbinál jóval változatosabb használatára.