Lemondott Balatonszemes polgármestere

A település vezetője, Szomorú Szilárd Balatonszemes Facebook-oldalán jelentette be, hogy befejezte eddigi munkáját.

 

Szomorú Szilárd az alábbiakat írta a közösségi oldalon:

 

“Mai napon fájdalmas bejelentést kell tennem a településem lakossága felé, amelynek a meghozatala rettenetes energiákat emésztett fel.

Tegnap este bejelentettem a testületem felé, hogy befejezem azt a munkát, amit csak Önöknek köszönhettem, hogy eddig betölthettem.

Azt tudom most csak írni, hogy szívvel és lélekkel végeztem a feladatot, napról-napra.
Viszont meg kell, hogy értsék és el kell, hogy fogadják, nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, NEKEM nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt.
Ugyanakkor semmiképpen sem szeretnék a fejlődés útjába állni.

A településünk jó hírnevének megőrzése fontosabb nekem, mint az egyéni érdek.

Nagyon remélem, hogy a későbbiekben lesz majd egy olyan személy, akit minden oldalról tudnak támogatni és a továbbiakban nem a település és egyes emberek lejáratása lesz a fő cél.

Én egy olyan Balatonszemest képzeltem el, ahol az emberek elférnek egymás mellett. Nyaralós a helyi mellett, fekete a fehér mellett. Ahol béke van és szeretet és egy célért megyünk előre, együtt.

Sajnos ennek jelenleg csak az ellenkezőjét tapasztalom, nap, mint nap.

Mindenkinek látható és érezhető, hogy óriási a feszültség településünkön. Ebből kiindulva levontam a következtetéseket és megtettem azt, amit a településünk érdeke megkíván, július 01-ei nappal lemondtam a polgármesteri tisztségről. Mindezt annak reményében teszem, hogy a településünk végre találjon egy olyan személyt, aki együttműködést és fejlődést tud hozni Balatonszemes életébe.

Ott hagytam a jobbnál jobb képviselő-társaimat magukra, akikkel tele voltunk tervekkel és ötletekkel, amibe az ember szíve szakad bele, de nem engedhettem teret már a továbbiakban, hogy a település tovább menjen a lejtőn lefelé. Bízom benne, hogy mielőbb új és kiváló személy töltheti be a pozíciót! Aki méltón képviselheti majd településünket.

Csak ez lehet a közös célunk!

Bízva a megértésben és elfogadásban, köszönettel: Szomorú Szilárd”