„Láss vendéglőt – Láss vendéget!” – gasztrokampány indul Eplényben (turizmus.com)

Február elején Gastro43 elnevezéssel kampányt indít az eplényi Síaréna. A vendéglátóhelyeket sújtó jelenlegi helyzetben konyhát, teret, de leginkább lehetőséget szeretnének biztosítani a piac azon szereplői számára, amelyek ellehetetlenültek az elmúlt időszakban. Az idei síszezon végéig olyan gasztroszereplőkkel találkozhatnak az Eplényben síelők, mint a Mák, a Mazel Tov és a Tereza.

Az eplényi Intersport Síaréna minden nap várja a téli sportok kedvelőit. Területén két jól felszerelt melegkonyha is üzemel, amelyet idén egy-egy étterem, bisztró csapata előre egyeztetett időszakban, díjmentesen használhat – írja a turizmus.com.

„Terveink szerint a felszerelést, az infrastruktúrát díjmentesen biztosítjuk, a profitot pedig a vendéglátósok teljes egészében megtarthatják egy elszámolás alapján”

– nyilatkozta Soós Csaba. Az Intersport Síaréna tulajdonosa, hozzátette: a járványügyi szabályok tökéletes betartásával kívánnak teret adni ennek a programnak. Az éttermek „kitelepülnek”, elkészítik és kínálják saját menüjüket, a síelők pedig az éttermektől távol, a Síaréna környékén tudják elfogyasztani a vendég-vendéglősök különleges finomságait – tette hozzá.