Laposa Bence: „mostanra egyértelmű lett, hogy a Balaton hétvégi desztinációvá vált” (mandiner.hu)

A nyári hónapokban talán két-három héten voltak erősek a hétköznapok, a hétvégék viszont – az időjárás függvényében – szépen működnek. Ehhez alkalmazkodnunk kell. Badacsonynak az a szerencséje, hogy bár nyáron messze nem a leglátogatottabb hely a tó körül, tavasszal és ősszel kiemelkedően népszerű – az itteni környezet meg persze a bor év közben is meg tudja mozgatni az embereket. Erős vendégkörünk van ezekben az időszakokban. Mindezzel együtt nehézségekkel küzdünk – fogalmazott Laposa Bence. 

 

A badacsonyi borász, a Balatoni KÖR egykori elnöke kifejtette a mandiner.hu-nak, hogy két trend tapasztalható az idei nyár alapján. A szállodák nem panaszkodnak, az árazás helyrebillent, és náluk van egy olyan pluszszolgáltatás-kínálat, ami jól megy. Ezzel szemben a magánszálláshelyek rosszabbul, a kis panziók pedig közepesen teljesítenek. A másik trend, hogy a jó vendéglátóhelyek viszonylag elégedettek. A környéken azok a helyek, ahol színvonalas a szolgáltatás, megtalálták a közönségüket, és tudták hozni a tavalyi számokat, nem volt gyengülés. Ezzel párhuzamosan tény: az alapembertömeg bántóan hiányzott. Esténként gyakran nincs élet a településen, nyáron volt, hogy heten-nyolcan sétáltak a mólón. Nem volt meg az a fajta érzet, hogy egy nyüzsgő nyaralóhelyen van az ember.

Ebből következik a feladat: el kell felejteni azt, hogy a Balatonnal nyáron nem kell foglalkozni. Idáig mindig azt mondtuk, hogy az egész éves Balaton koncepciójának megteremtéséhez koncentráljunk a tavaszra meg az őszre, de idén kimondhatjuk, hogy a nyári marketing ugyanolyan fontos.  Ismét el kellene jutnunk oda, hogy amikor a magyar ember kikapcsolódásra, nyaralásra gondol, elsőként a Balaton jusson az eszébe – mondta Laposa Bence. Ez nem azt jelenti, hogy ne menjen máshova nyaralni, csak legyen a Balaton a kiindulópont. Legyen olyan érzése, hogy szinte hazajön, mert ismeri a strandpénztárost, a boltost, megvannak a kedvenc beszerzőhelyei. Mindenkinek legyen meg a sztorija a Balatonnal! Elkövettünk egy hibát, és van egy generáció, amelynek ezt az érzetet nem tudtuk átadni

– tette hozzá.

A borkultúra helyzetéről kifejtette: az, hogy párás szemmel hangoztatjuk, mennyire fontos a borkultúra, nem visz előre. Generális kijelentésekkel nem tudunk átadni egy üzenetet. Szerinte meg kell találni azokat az utakat, amelyeken közel tudjuk hozni az embereket a borhoz. El kell őket hívni újra szüretelni, hogy megfogják a szőlőt a két kezükkel, lássák, mi az a must, és sorolhatnám. Most az óvodásoknak szervezünk gyerekszüretet – csepp a tengerben, de jó lépés afelé, hogy a fogékony korosztályt korán bevonjuk. Élményalapúvá kell tenni az egészet, minél több kapcsolatot kell találni a fogyasztóval. Ez óriási feladat, de nem magyar jelenségről van szó, világszerte csökken a borfogyasztás. Mindenhol küzdelmes a borkommunikáció.

Szólt az amerikai szőlőkabóca által terjesztett aranyszínű sárgaságról is. Ezzel kapcsolatban kifejtette: egyelőre kizárólag a kabóca elleni védekezés tudja lassítani a fitoplazma terjedését.

Én gazdasági oldalról közelítenék a kérdéshez: az biztos, hogy a pedáns, jól művelt borvidékeken kisebb problémát okoz a betegség, mint ott, ahol sok a felhagyott szőlőterület, az elhanyagolt szőlő, a kistermelő. Zala volt a gócpont, amely korábban az egyik legnagyobb borvidékünk volt, és lassan megszűnik a térségben a szőlőtermelés. Sajnos hiába gondoljuk, hogy a borászat a Balatonnál sikerágazat, bizony itt is jelentős a szőlőterület-csökkenés, átalakul a birtokszerkezet, évről évre drasztikus számban tűnnek el kistermelők. 

Szerinte a piaci zsugorodást gyakorlatilag leköveti a szőlőterület csökkenése, a termelés alkalmazkodik a piaci viszonyokhoz. A borászatok megpróbálnak olyan fajtákkal dolgozni, olyan termékeket készíteni, amelyek jobban eladhatók. Mostanság a könnyedebb fehérborok például jobban mennek, a nehéz vörösborok kevésbé – de ezek átmeneti trendek. Van egyfajta ciklikusság, hullámzás, ami termelői oldalon nagy kihívást jelent, néhány év alatt rendkívül nehéz átalakítani a kínálatot.