Különleges somogyi faültetvény keltette fel Szaud-Arábia figyelmét (index.hu)

A szaúdi vezetők a magyar mezőgazdaságot jöttek tanulmányozni, miután tavasszal bejelentették, hogy Szaúd-Arábiában nagyszabású fásítási programot indítanak, és keresik azokat a fafajtákat, amelyek jól tűrik a klímaváltozás okozta stresszhelyzeteket. Nos, a smaragdfa éppen ilyen: kiválóan alkalmazkodik a szélsőségekhez. Az egyhektáros nagyberényi karbonklíma-ültetvény jelentős részét nyolc éve telepítették, és a legelőször ültetett fák 2019-ben már negyven centiméteres törzsátmérővel, hatméteres magassággal el is érték a vágásérettséget.

A smaragdfa jóval több szén-dioxidot képes megkötni, mint más lombos fák, miközben rengeteg oxigént állít elő. 700 ezer hektárnyi smaragdfaültetvény elméletileg képes lehet Magyarország teljes szén-dioxid-kibocsátásának megkötésére – olvasható az index.hu összefoglalójában.

A második-harmadik évtől már önfenntartók a fák, de az ültetvényt folyamatosan gondozni szükséges – mondta el Steier József, a Sunwo Zrt. vezérigazgatója.

A Sunwo Zrt. volt az a vállalat, amely tízévnyi fejlesztés eredményeként előállította és technologizálta ezt a fafajtát. A vállalatvezető szavai szerint nem pusztán energiaspecifikus ültetvényről van szó, annál jóval többről, ugyanis összesen huszonhét értékképző tulajdonságát azonosították már a smaragdfának, a nagyberényi ültetvény pedig ezek közül vagy egy tucattal rendelkezik.