Karácsonyi már a hangulat a városközpontban: a Betlehem egyes alkotóelemei a helyi műkőüzemben készültek, a díszkivilágítás felszerelésében a tóti Geri Gábor vállalkozó segédkezett, az adventi koszorút magánszemélyek és a művelődési központ munkatársai készítették. A karácsonyváró ünnepségek megszervezésére is ez az összefogás jellemző Lengyeltótiban.
Advent első vasárnapján kiállítást és vásárt rendeztek a művelődési központban. Keramikusok, virágkötő, mézeskalács-készítő, festőművész, horgoló és selyemfestő munkái díszítették a termet – mondta el a sonline.hu-nak Mikliánné Kollarics Tünde, művelődésszervező. A településen közös gyertyagyújtást is tartanak advent minden vasárnapján. A Magyar Falu Programban nyert egy pályázatot az önkormányzat a plébániával közösen, s ennek keretein belül szervezik meg a közösségi eseményeket.
Solymosné Balázs Mária, nyugdíjas pedagógus, az adventi ünnepek egyik főszervezője elmondta: advent minden vasárnapján más kedveskedik programmal. December elsején az óvodások adtak műsort, a december 8-i gyertyagyújtás után Csókay András idegsebész volt a város vendége. Az elismert orvos többek között arról beszélt, hogyan segíti őt a munkájában a hite. Advent harmadik vasárnapján az általános iskola ad műsort, a negyedik alkalomra pedig az Ördöngös Táncegyüttes készül programmal. A nyugdíjas pedagógus hozzátette: nagy öröm számára, hogy együtt ünnepelnek az emberek ezeken az alkalmakon. A jövő évben közösségi, prevenciós programokat is szeretnének szervezni pályázati támogatásból, melyekre szintén neves előadókat várnak.
Peitlerné Takács Éva, a művelődési ház igazgatója pedig arról beszélt a sonline.hu-nak, hogy december 20-án tartják meg a város hagyományos, nagy karácsonyváró ünnepségét, melyet már lassan húsz éve szerveznek meg a templomtéren. A kórusok mellett a Fodor András Általános Iskola diákjai készülnek műsorral. Kaláccsal, forralt borral, teával, és sült tökkel várják majd az ünneplőket.