Számos intézkedésről döntött ma reggel Siófok városvezetése. Egyebek mellett alkalmassá teszik a Balatonkilitin lévő Galerius Vendégházat az önkéntes karanténba vonulók fogadására, valamint módosíthatják a helyi járatos buszok menetrendjét – közölte Lengyel Róbert polgármester Facebook bejegyzésében.
Döntöttünk arról, hogy a Kilitin lévő Galerius Vendégházunk kerüljön átfertőtlenítésre és tegyük alkalmassá önkéntes karanténba vonuló siófoki polgárok átmeneti befogadására – közölte Facebook oldalán Siófok polgármestere.
Lengyel Róbert beszámolt arról is, hogy a Fő téren, a Pláza előtt felállított sátrat kint hagyják, tájékozódási pontként funkcionál. Ott a továbbiakban, folyamatos frissítéssel, a járványhelyzettel összefüggő információkat hordozó szórólapokat, tájékoztató táblákat helyeznek el, személyes jelenlét nélkül.
„A kórház főigazgatójával történt egyeztetés után intézkedtem arra, hogy az intézmény dolgozói számára fenntartott helyiségében elhelyezésre kerüljön egy kávéautomata. Ennek folyamatos töltését megrendeljük, a kórházi dolgozók részére ingyen kávé biztosítását finanszírozzuk. Jelképes köszönet és elismerés ez városunk lakói nevében a kórház dolgozói számára. És valóban, innen is köszönöm a munkájukat, kitartást, erőt és egészséget kedves mindnyájuknak!” – folytatja a polgármester.
Lengyel Róbert emellett utasította a hivatal illetékeseit, hogy a helyi buszközlekedést biztosító Volánnal vegyék fel a kapcsolatot és tárgyaljanak a helyi járatos buszok menetrendjének átmeneti módosításáról, a járatritkításokról. Siófokon a parkolók mától ingyenesek, aki teheti, a buszról váltson autóra, avagy egyéb közlekedési módra, már amennyiben feltétlenül közlekednie kell.Tájékoztatta továbbá a lakosságot arról is, hogy tegnap óta a Galerius Fürdő zárva van.