Koncertek és táborok a Kerényi-programban (veol.hu)

Könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi előadások és táborok is színesítik a Kerényi-programot.

A tavaly Vörösberény-program néven indult kezdeményezés gazdag kulturális kínálatot hozott a településre. A rendezvénysorozat az idei évtől Kerényi Imre nevét viseli: az önkormányzat ezzel a gesztussal kívánja kifejezni tiszteletét a program tavaly elhunyt ötletgazdája felé, mondta el Keszey János polgármester. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is képzőművészeti programok foglalják keretbe a rendezvénysorozatot. Most pénteken a XV. Balaton Tárlat Biennálé megnyitójával kezdődik a Kerényi-program, majd augusztus végén a Dunántúli szalon kiállításával zárul.

A képzőművészet mellett a zene és a színház kapja a főszerepet a rendezvénysorozatban. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is országosan elismert művészek lépnek fel a Magtárban. Július 10-én Roby Lakatos és zenekara ad koncertet, egy héttel később Balázs Fecó, július 21-én Szekeres Adrienn énekesnő lép fel, emelte ki Keszey János.

A Veszprémi Petőfi Színház a Tanár úr kérem című előadást mutatja be kétszer a nyár során, míg az operett kedvelőinek a Bor, mámor, szerelem című programot kínálják, szintén két alkalommal, ahogyan kétszer szervezik meg a Cserháti Zsuzsa-emlékestet is. A kínálatban több régizenei koncert is szerepel: az Orlando együttes július 6-án, míg Kováts Péter és a Mendelssohn Kamarazenekar július 13-án ad koncertet, Szokos Augustin 18. századi hegedűszonátákat játszik július 20-án. A régizenei koncerteket a vörösberényi református erődített templomban rendezik.

Az előző évhez hasonlóan idén is megrendezik a Vörösberényi festőiskolát, amely felső tagozatos diákoknak nyújt képzőművészeti oktatást júniusban. Nyár végén neves mesterek vezetésével szervezik meg a Vörösberényi Művésztelepet, amely gyakorló művészeknek ad képzést. Újdonság, hogy Carpe Diem címmel ifjúsági tábornak is helyet ad a Magtár – írja a veol.hu.