Kisebb drágulás a balatoni komp- és hajójáratokon

A balatoni kompon a tavalyi áron, 700 forintért kelhetnek át a személyek, viszont a gépkocsik szállítási díja 1700-ról 1900 forintra, a bicikliké 300-ról 400 forintra emelkedett – derül ki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) honlapjának tájékoztatásából. A hirbalaton.hu információi szerint az április 20-án beinduló menetrendszerinti hajókon átlagosan egy-egy százassal lesz drágább az utazás.

Az áremelést elsősorban a hajózási cég elavult eszközállománya, szükségessé vált hajófelújításai indokolják, a tulajdonos önkormányzatok által korábban jóváhagyott, idei évre szóló üzleti terv szerint – értesült a hirbalaton.hu az érintett önkormányzatoktól.

A komp személyszállítási díját, ami idén nem nőtt, két évvel ezelőtt emelték utoljára. Akkor a gépkocsik, biciklik szállítási díja nem változott. Tavaly nem történt áremelés.

 

15 útvonalon közlekednek majd menetrendi járatok

A BAHART a honlapján közzétette, hogy idén 15 útvonalon közlekednek majd a menetrendi járatok, ahol az utasok kényelmét évek óta WI-FI is szolgálja.

A menetrendi hajózás a Balatonon minden évben hagyományosan Húsvétkor indul, 2019-ben ez az ünnep április utolsó előtti hétvégéjére, április 20-ára esik. Az első hajó Siófokról indul Balatonfüredre, ezzel kezdetét veszi a 173. balatoni hajózási szezon.

A BAHART hajói rendszerint október közepéig közlekednek előre meghirdetett menetrend szerint, de az időjárás függvényében gyakran meghosszabbítják a szezont, kapcsolódva ezzel az őszi Nyitott Balaton akcióhoz.

A társaság alkalmazkodva a tóparti települések rendezvényeihez, programjaihoz, indít egyedi időszakos menetrendi járatokat is a hajózási szezonra meghirdetett fix járatok mellett.