Kilátóra fel! Innen nézd a Balatont: A becehegyi Szentháromság-kápolna (welovebalaton.hu)

Hibátlan adottságú helyre építették a 20. század legelején a Szentháromság-kápolnát. A Becehegyről jól rálátni Fonyódra, Badacsonyra és persze a Balatonra is.

Közigazgatásilag Balatongyörök része, annak külterülete a Becehegy, aminek még saját vasúti megállója is van. Sőt egy saját kápolnával is rendelkezik: a Szentháromság-kápolnát 1907-ben közadakozásból építették fel (de csak 1908-ban adták át), de a környéken előtte már állt beazonosítatlan helyen egy kápolna. Azóta a hegy dísze a kápolna, amit az ezredfordulón újítottak fel teljesen utoljára.

A történeti rész után jöjjön a lényeg: a Szépkilátóhoz közel lévő kápolna csodás kilátást ad, bár nyáron a lombozat bezavarhat. Ellátni egészen a túlpartig, Fonyódig a Keszthelyi-öblön keresztül, de a hullámos dombok fölött átnézve a Badacsony, Szigliget és a Gulács is látszik. Körös-körül szőlők, pincék, nádtetős házak sorakoznak. A kápolna zömmel csak kívülről nézhető meg, de nyaranta szombatonként miséznek is benne, júniusban pedig a kápolna búcsúján szeretetlakomát rendeznek a hívek által felajánlott ételekből. Amúgy a közelben van egy másik gyönyörű, a Szentháromságról elnevezett kápolna a szőlők közt, ezt a szigligeti Rókarántón találjuk meg – írja a welovebalaton.hu.

Hogyan jutok ide?
A 71-es főútból ágazik ki a Kápolna utca, két sarokkal az Afrika Múzeum után (már ha Keszthely felé haladunk), ennek kell a tetejéig felsétálni. Ha térképes alkalmazásba ütjük be, ne lepődjünk meg, hogy a címe nem a Kápolna utca, hanem a Felső út 79.