A Nyugat-Balatoni régió legsokszínűbb fesztiválján koncertek, kulturális programok és változatos gasztronómiai kínálat várja a vendégeket. A Fő téri nagyszínpadon péntektől vasárnapig, délután 5-től éjjel 2-ig szól majd a zene. Összesen négy helyszínen kínál változatos programokat a szervező Goldmark Károly Művelődési Központ.
Csütörtök délelőtt már építették a Fő téri nagyszínpadot. Az elkövetkező napokban olyan előadók koncerteznek itt, mint az Ivan and the Parazol, a KFT, vagy Keresztes Ildikó.
A gasztronómiai kitelepülők, borházak, kézművesek is elfoglalták ma a helyüket. Három este újra dallamokkal és ízekkel telik meg Keszthely belvárosa.
„Három nap alatt, illetve a négy helyszínen mindenki egészen biztosan talál valamit, ami az ő ízlésvilágába illeszkedik. Gondolok itt azokra, akik a jazz, vagy pop zenét, vagy akik esteleg kicsit az alternatívabb zenét is szeretik. A nagyszínpadon 7 órától lesznek a fő fellépőink. Én úgy gondolom, hogy az első naptól az utolsóig a fiatal generációtól a középkorosztályig, illetve az örök fiatalokra is gondoltunk”
– mondta a TV Keszthelynek Stadler Tímea Kinga, a szervező Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.
A KeszthelyFest idén is változatos zenei fellépőkkel, izgalmas családi programokkal, gasztroélményekkel és igazi városi fesztiválhangulattal várja a vendégeket. A Fő tér mellett a sétálóutcán lesz jazz színpad, a Goldmark udvarban pedig olasz kalandozások, kvíz és zenész-beszélgetések. A térség legnagyobb nyári rendezvényén