A Balaton vízállása: a szakemberek felkészültek a kezelésére (InfoRádió)

Egy méter körül van a Balaton és a Velencei-tó vízállása is, ami rendkívül alacsony, de az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint nem extrém. Viszont a két nagy folyónk, a Duna és a Tisza is utánpótlás nélkül marad a vízgyűjtő területekre hullott csapadék nélkül, Szolnoknál negatív vízállási rekord is született.

Szolnoknál elérte a valaha volt legalacsonyabb szintet a Tisza vízállása, és kevés a víz a Dunában, a Balatonban, illetve a Velencei-tóban is, de a helyzet nem szélsőséges, és a szakemberek felkészültek a kezelésére – mondta az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

„A Balaton átlagos vízállása már 100 centiméter alatt volt, ami azért nem egy szélsőséges helyzet, tapasztaltunk ilyet 2022-ben is” – jelentette ki Siklós Gabriella, emlékeztetett, hogy mind a Balaton, mind a Velencei-tó kis vízgyűjtő területtel rendelkező, rendkívül sérülékeny tó,
ami ki van téve az időjárási szélsőségeknek, márpedig rendkívül csapadékszegény hónapok óta az időjárás, és ez az oka az alacsony vízállásnak.

A szóvivő szerint a Sió zsilipjét több mint egy éve nem nyitották meg, a vízügy munkatársai igyekeznek vigyázni a vízre, éppen ezért is emelték meg az üzemvízszintet évekkel ezelőtt, hogy több vizet tudjanak a tóban tárolni. Most viszont egyszerűen nem esett az eső a vízgyűjtő területeken.

A Velencei-tónál ugyanez a helyzet Siklós Gabriella elmondása szerint, de kicsivel jobb a helyzet, mint 2022-ben volt, ugyanis úgynevezett átfolyó rendszerben két tározóból azonnal beérkezik a kis mennyiségű, akár lokális csapadékvíz is, ettől függetlenül a vízállás kicsivel van csak 100 centiméter felett. Az OVF szóvivője kijelentette, mindkét közkedvelt tó vízminősége megfelel a július elején elvártnak.