Kevés a vidéki állatorvos, mert üresek az istállók (sonline.hu)

Hiányoznak az állatorvosok a magyar vidékről. Egyre kevesebben foglalkoznak a haszonállatok gyógykezelésével, de ehhez hozzátartozik, hogy az állattartás is alaposan visszaesett. A szakma elnőiesedik, és az állatgyógyászok többsége csak hobbiból tartott kisállatokkal foglalkozik a városokban – írja a sonline.hu.

 

Feledy Gyula előbb volt állatorvos, aztán választották meg a rendszerváltás után polgármesternek Kötcsén. Azóta sem hagyta abba, vagyis 55 éve foglalkozik haszonállatokkal, főként szarvasmarhákkal. Még a téesz időkben kezdte, a háztáji gazdaságokban juhokat is gyógykezelt. Jelenleg is műveli a szakmát, bár csak két állattartó telep működik a környéken, és egyik sem nagyüzemi szintű. Ilyenkor telente karámban van a környékbeli 50 húsmarha, fejőstehén viszont alig akad, mert a közeli hét faluban nincs tíz udvar, ahol tartanák. A legtöbb munkája a vérvételekkel akad, 200 vérvételt végez a marhákon évente.
– Nem csoda, hogy a fiatal állatorvosok nem mennek vidékre haszonállatokat kezelni, hiszen ebből egy családot nem lehet eltartani – értékelte kérésünkre Feledy Gyula. – Hiszen heteken keresztül nem találkoznának nagy állatokkal. Ehelyett kisállatokkal akarnak foglalkozni, de sokmilliós beruházás egy rendelőt fenntartani.
Kötcsén állatorvosi rendelő nincs, csak vizsgálóhely. Ha komolyabb diagnosztikai vizsgálatokra, laborra van szükség egy szarvasmarhánál, azt csak Siófokon lehet elvégezni egy klinikán. Ha éjszaka vagy hétvégén történik a baj, csak a székesfehérvári állatgyógyászati centrum tudja fogadni a jószágokat.

Jelenleg mintegy 2900 praktizáló, bejelentett állatorvos dolgozik Magyarországon, ebből nagyjából 1200 Budapesten vagy Pest vármegyében, és a maradék 1700-nak is közel a 90 százaléka kisállat praxisként üzemel. Az Állatorvostudományi Egyetem ösztöndíjjal terelné a frissen végző hallgatókat a vidéki haszonállatgyógyászat felé.

 

Sokan erőn felül vállalják a kiadásokat a házikedvencekre  

Társadalmi és gazdasági okokból szorult vissza a vidéki állattartás, mondta Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) elnöke. A háztáji gazdaságok megszűnésével eltűnt a páciensi kör egy része, miközben a mezőgazdasági nagyüzemek koncentrálódtak.

Ma már nem magától értetődő, hogy egy vidékre költöző állatorvos lakást kapjon egy nagyüzemtől. Másrészt az állatorvosi pálya határozottan elnőiesedik, ma már az egyetemen a lányok tanulnak nagyobb arányban. Gazdasági haszonállattal foglalkozni viszont nem kifejezetten női hivatás. Ellenben egyre több ember tart társállatokat, kutyákat, macskákat, és a házikedvencek egészségére sokan már az anyagi lehetőségeiken felül is vállalják a kiadásokat. A növekvő igény a hobbiállatok gyógyítására ösztönzi az állatorvosokat – írja a sonline.hu.