Keszthelyen a Balaton-parton ünnepelték Magyarország születésnapját (zaol.hu)

Szent István országépítő és emberi nagyságát is méltatták a keszthelyi városi ünnep szónokai. Nagy Bálint országgyűlési képviselő és Manninger Jenő polgármester is példaként állította a ma élő generációk elé a majdnem négy évtizeden át uralkodott királyt.

Keszthelyen a Mezei András és Tál Zoltán plébános által bemutatott ünnepi szabadtéri szentmisét követően a Balaton-parton álló színpadon Nagy Bálint országgyűlési képviselő, államtitkár arról is beszélt, István király stabil, erős államot szervezett, s mintegy negyven éven át tartó uralkodása az egész magyar nemzet sorsát meghatározta, művét pedig időtálló, örök emberi értékekre építette fel – tudósít a zaol.hu.

Nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk – szögezte le a politikus. – Ha hiszünk a saját erőnkben, képességeinkben, és megvédjük az érdekeinket. Van magyar szuverenitásunk, önálló gondolatunk, és pontosan meg tudjuk határozni a helyünket Európa és a világ színpadán. István tanítása ma is érvényes: európai összetartozás, de magyar öntudattal és önbecsüléssel.

Manninger Jenő, Keszthely polgármestere beszédében emlékeztetett: a mi ittlétünk nem más, mint az isteni kegyelem mellett Szent István hatalmas hittel és szívvel végzett munkájának eredménye, álmának beteljesülése.

Nemcsak első királyunk élete és műve szolgál nekünk tanulságokkal, hanem utolsó nagy, jelképes tette is – folytatta a város első embere. Az élettől búcsúzó uralkodó az országot és saját lelkét is a Szűzanya oltalmába ajánlotta, tudva: Mária közbenjárása megőrzi a hazát és átemeli lakóit minden nehézségen. S neki lett igaza, mert a történelem viharait átvészelve, több mint ezer év után is itthon vagyunk a Kárpát-medencében.

Az ünnepen az András és Zoltán atya által megszentelt új kenyeret Nagy Bálint és Manninger Jenő szegte meg, s vágta fel, majd a képviselő-testület tagjaival közösen kínálták az egybegyűlteknek.