Augusztus 20 – a Balaton-régió vezeti a belföldi úti célok rangsorát

Bár tavalyhoz hasonlóan idén sem hosszú hétvége az államalapítás ünnepe, mégis sokan ekkorra időzítik a vakációt a Szallas.hu adatai szerint. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest kerültek az élre a foglalások alapján, közülük mindenhol 12 700 – 14 800 forint közötti az egy főre jutó éjszakánkénti átlagos ár. Minden ötödik foglalás SZÉP-kártyás. Apartmanba és vendégházba többen foglaltak, mint tavaly ilyenkor. A hotelek összesített eredménye némi visszaesést mutat foglalási számban, ugyanakkor a kategória szerinti bontás alapján a négycsillagos kategóriában nőtt a foglalások mennyisége.

Bővebben…

Augusztus 20.- Öt magyar történelmi film ingyenesen a FILMIO-n (mti.hu)

Magyar történelmi eseményeket feldolgozó filmek, az István, a király, a Hídember, az Örök tél, az Akik maradtak és a Balaton-felvidéken játszódó Veri az ördög a feleségét című alkotások érhetők el ingyenesen péntektől vasárnapig a FILMIO-n, az államalapítás és Szent István ünnepe alkalmából – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken MTI-vel.

Bővebben…

Siófok: három napos lesz a Bor és Kenyér ünnepe

A tavalyi évhez hasonlóan Siófok idén is színes programokkal várja az érdeklődőket az államalapítás ünnepén, 2022.08.20.-án. A 3 napos rendezvénysorozat már 2022.08.19.-től elkezdődik, zenés és kulturális programok, koncertek, kézműves foglalkozások, sztárfellépők biztosítják a szórakozást és kikapcsolódást. A hagyományos programok sem maradnak el, mint a bor és kenyérszentelés, valamint idén is kihirdetésre kerül a Siófok Város Bora díj nyertese. Bővebben…