Keszthely: adventi koszorú adomány-tűzifából (tvkeszthely.hu)

„Szelíden, mint a szél, feltámadtam a világ ellen (..) s szelíden győzök, mint a szél” – ezzel a mottóval indította útjára a Lelkünk melege című kezdeményezést Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere. Az akció keretében egy 12 méter átmérőjű adventi koszorút építenek a város Fő terén tűzifából.

A Magyarok Nagyasszony Plébániatemplom előtt már dolgoznak a munkások, épül a 2,5 méter magas adventi koszorú. A kezdeményezés kettős célt szolgál: egyrészt így kívánnak hitet tenni a keresztény kultúra több ezer éves öröksége mellett. Másrészt pedig a keresztényi szeretet megnyilvánulásaként a rászorulókon szeretnének segíteni az adományokból összegyűjtött fával. Az ötlet alapját a keszthelyi Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány akciója adta.

„Tűzifát kívántak gyűjteni egy alapítványnak a tagjai, és akkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ebből a város Fő terén egy adventi koszorú készülne, ezzel is jelképezve, hogy hitet teszünk keresztény értékeink mellett, a vallásunk mellett, és természetesen jótékonysági célt is szolgál ez a kezdeményezés” – tájékoztatott Keszthely polgármestere, Ruzsics Ferenc.

Keszthely polgármestere a plébániatemplomban tartott sajtótájékoztatón kiemelte, a koszorú csendes demonstráció a nyugat-európai tendencia ellen, miszerint a vallási esélyegyenlőség jegyében keresztény jelképeket távolítanak el a közterekről. Hozzátette, Európának, és benne Magyarországnak akkor van jövője, ha megőrizzük a keresztény értékeket és átmentjük azokat a jövő generációja számára. Az akció mögött jeles egyházi méltóságok is állnak. A fővédnökségre Dr. Márfi Gyula veszprémi érseket kérték fel, védnököknek pedig Reisz Pál, sümegi ferences házfőnököt, Mihályi Norbert Jeromos tihanyi perjel atyát, valamint dr. Csókay András professzor urat és Eperjes Károly színművészt, de mellettük mások segítségét is várják.

„Kérésemre a Bakonyerdő Zrt. 50 köbméter tűzifát, a keszthelyi építéshez szükséges mennyiségnek a felét biztosította, a másik felét pedig adományozók segítségével szeretnénk a rá való összeget összegyűjteni” – tette hozzá a polgármester.

Az adventi koszorú első gyertyáját Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek gyújtja meg, aki ez alkalomból misét is celebrál a városban. Keszthely polgármestere hívja az ország településének vezetőit, hogy csatlakozzanak az akcióhoz. A szervezők szívesen fogadnak adományokat is mindazoktól, akik egyetértenek a kezdeményezéssel. A tűzifát száradás után 2019 szeptemberében osztják majd szét – számolt be a Keszthelyi TV.