Kardos Gábor: „a Balaton szezonális, de négy évszak van a tónál, tehát négy szezon” (Magyar Nemzet)

Az utóbbi tíz évben teljesen megváltozott a Balaton, ma már gyakorlatilag hétvégi desztináció, nem pedig nyaralóhely – véli Kardos Gábor a Balatoni KÖR alapítója. 

 

A szezon francia szó, évszakot jelent: a Balaton tehát igenis szezonális, de négy évszak van a tónál, tehát négy szezon. Az őszi szezon körülbelül szeptember végén, október elején kezdődik: számomra minden évben az az utolsó nyári nap, amikor fürdőnadrágban jólesik átvitorlázni a déli partra, ez pedig minden évben későbbre tolódik októberben – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Kardos Gábor.

A Balatoni KÖR alapítója kifejtette: a fő kérdés az, hogy milyen lesz a következő időszak.

Hiszen a Covid után sajnos az embereket sikerült újra bepánikoltatni, a média elsődleges félelemterméke pedig már nem is a járvány, hanem a háború és az infláció. No meg a világvége. Sajnos sokan felülnek ennek, és azt látjuk, hogy ott próbálnak spórolni, ahol lehet, ezáltal pedig pont azon spórolunk, ami alkalmasint értelmet is adna az életünknek. 

-fogalmazott Kardos Gábor. Szerinte azért lenne fontos eljönni a Balatonra, feloldódni a természetben barátok társaságában, mert ettől érzi az ember, hogy jó élni, nem attól, hogy „gürizik” és tűzifát vásárol nyáron, mert retteg, hogy nem lesz gáz.

Azt gondolom, hogy ennek az életérzésnek nagyon fontos helyszíne a Balaton. A legrosszabb befektetés, ha ezen spórol valaki: spóroljunk inkább az új iPhone-­on és egy csomó olyan kacaton, amelyekről azt hisszük, hogy költenünk kell rá, pedig nem attól leszünk boldogok. 

-tette hozzá. Kifejtette: lehet persze tengerpartra is menni nyaralni, de nem véletlen, hogy a franciák és az olaszok a saját országukban töltik a vakációjukat, és nemcsak azért, mert patrióták és támogatják a hazai turizmust, hanem mert tudják, hogy minden szempontból ott lehet a legjobbat megtalálni. Idegen terepen nehezebb rábukkanni a tuti helyekre: itthon tudjuk megtalálni a leginkább nekünk való helyeket, ahol a legjobban tudjuk érezni magunkat – zárta gondolatait.