Karácsonyfa beszerző körútra indultak a családok (sonline.hu/veol.hu)

Bőséges a karácsonyfa felhozatal, közkedvelt a normand és a luc, sokan az ezüstfenyőt keresik. Egy formás fáért 12-15 ezer forintot is elkérnek, egyes kereskedők tíz százalékkal emelték az árakat. Vannak, akik hétvégére időzítik a vásárlást, de már a hét elején terepszemlét tartanak. A veol.hu olvasóinak körében végzett felmérés szerint a Veszprém megyeiek több mint fele műfenyő vásárlással védi a természetet.


– Jaj, de gyönyörűek – dicsérte a fakínálatot egy asszony az észak-nyugati városrészben, ahol hétfőn rajtolt a karácsonyfa vásár. Évtizedes hagyományt folytatnak az árusok, a vevők legalább fele visszajáró. György-Dávid Sándor nagybajomi őstermelő szerint könnyű rátalálni a család kedvenc fenyőjére, ezúttal is jókora választék fogadja a vásárlókat.

– A lucfenyőt sokan az illata miatt keresik, akik többet szánnak favásárlásra, azok általában a normandot keresik – mondta a 42 éves férfi. – A vevők alaposan megnézik, hogy mire adják ki a pénzüket.

Güth Ferenc egy másfél méter körüli lucfenyőt szorongatott a hóna alatt. Legalább 30 éve a Honvéd utca közeli nagy parkolóban vásárol, s a kínálatban eddig soha nem csalódott. Egy nagymama azt mondta: a favásárlás könnyű, ám az emeletes házban a tárolás már okoz némi fejtörést. A kicsi unokák ugyanis Szenteste előtt nem láthatják a karácsonyfát, akárcsak a gondosan becsomagolt ajándékokat, ezért könnyen előfordulhat, hogy a hétvégén visszatérnek, s akkor cipelik haza az ezüstfenyőt. A normand métere 5500 forint, az ezüst 4000, a luc 2500 forintot kóstál, sorolta az árakat Lábodi Zoltán, aki édesapjával, a 80 esztendős nagybajomi Lábodi Istvánnal 40 éve foglalkoznak karácsonyfa árusítással.

– Különösen kelendőek a 2-2,5 méter körüli példányok, ezeket könnyű elhelyezni a lakásban is – hangsúlyozta Lábodi Zoltán. – Nem változtattunk az árakon, a vevőink nagyjából 80 százaléka visszatér hozzánk, a minőség a legjobb ajánlólevél. Felkészültünk a szezonra, s ahogy közeledik az ünnep, úgy erősödik a forgalom. Bár az is bizonyos, hogy egyesek szinte az utolsó pillanatra halasztják a favásárlást, ám ők sem térnek haza üres kézzel.

Alkudni módjával
– Az ország távolabbi településeire is szállítottunk fenyőt – mondta Simon László berzencei családi gazdálkodó. – Budapest, Salgótarján és Győrön kívül Székesfehérvárra, s persze Kaposvára is. December első hetében kezdődött el a szezon.

A luc métere 3000 forint, a normand 6000 forintot kóstál, utóbbi fajtából való a legdrágább példány: egy 3,5 méter körüli fát közel 24 ezer forintért lehet hazavinni. A szakember szerint a kisebb piacokon alkudni lehet, de módjával.

 

Minőségre voksolnak

– Sokat kell dolgozni azért, hogy ilyen minőségű fát árulhassunk – hangsúlyozta Lábodi Zoltán. – A permetezés, a kapálás, a metszés bőven ad munkát, ám jó érzés látni a végeredményt. A normand nagyjából 12 év alatt nő 2,5 méteresre, tehát bőven van kockázat a fatermelésben.

Lábodi Zoltán szerint a műfenyő aligha jelent konkurenciát a hagyományos fenyőnek: a vásárlók igénylik a minőséget, s ragaszkodnak a szokásokhoz. Akad olyan vásárló, aki tudatosan minden évben más-más fajtát vásárol – írja a sonline.hu.

 

A Veszprém megyeiek műfenyővel óvják a természetet

A veol.hu azt írja a saját felmérésére hiatkozva, hogy  Veszprém megyei olvasói 62%-a védi a környezetet, ezért műfenyőt fog feldíszíteni szenteste családja körében. 13% már karácsony előtt egy héttel beszerzi a karácsonyfát, de olyan is van, aki már kitalálta, milyen karácsonyfát szeretne, mégis megvárja a szentestét, és az ünnep előtti napon fogja beszerezni az ünnepi kelléket. 10% pedig már alig, hogy azonnal megvehesse a karácsonyfáját.