Júniusban lesz a jövő évi balatonfüredi SUP-világbajnokság (MTI)

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) kijelölte a jövő évi, magyarországi SUP-világbajnokság pontos időpontját, ezek szerint Balatonfüred június 18-20-án ad majd otthont az eseménynek.

 

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.
Az ICF csütörtöki hírlevele emlékeztet, hogy tavaly, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a szövetség pedig reméli, hogy a 2021-es, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz.

“Magyarországot jogosan a világ egyik kajak-kenu nagyhatalmaként tartják számon. A magyar szövetség rendszeresen rendez nagy nemzetközi versenyeket, s ezt a tapasztalatot a SUP-vb-vel kapcsolatban is kamatoztatni fogja” – fogalmazott José Perurena, az ICF elnöke.
A világbajnokságon három osztályban mérkőzhetnek majd meg az indulók nyílt, junior és masters kategóriákban.