Jövő nyárra befejeződik az észak-balatoni vasútvonalon a pályaszakaszok villamosítása (veol.hu)

Rövidülhet a menetidő és csökken a környezeti terhelés is az észak-balatoni vasútvonalon a pályaszakaszok villamosításával. A Balaton déli partján a vasútvonal Keszthelyig villamosított, az északi parton haladó pályát egy tavaly ősszel kezdődött beruházásban villamosítják – közölte a veol.hu megkeresésére Hideg András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója.

A projektben a Fejér megyei Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres pályaszakasz villamosítási munkáit, valamint négy állomás – köztük három Veszprém megyei – akadálymentesítését és átépítését végzik el. A felújított állomásokon fél méter magas peronok épülnek, korszerűsítik az utastájékoztató rendszert, megújul a térvilágítás, valamint elvégzik a forgalmi kitérők cseréjét.

Április végére befejeződtek a Balatonakarattyánál lévő csittényhegyi alagút átépítési munkálatai. Az 1909-ben átadott, 96 méter hosszú alagútban a vasúti pályát 20-40 centiméterrel süllyesztették le azért, hogy az alagútban kiépülhessen a villamos felsővezeték.

A vonalon már több helyen a helyére állították a horganyzott acéloszlopokat, a Polgárdi és Csajág, valamint a Balatonalmádi és Alsóörs közötti szakaszokon a felsővezeték is a helyére került. Nagy részben megújult a balatonfűzfői állomás is: itt elbontották a kihasználatlan vágányokat, és újakat építettek ki, valamint április végétől már akadálymentes peronok várják az utazóközönséget. A következő nagyobb építési ütem a tervek szerint szeptember végén kezdődik: átépítik a Fejér megyei polgárdi, valamint a balatonkenesei és az alsóörsi állomást, továbbá befejezik a felsővezeték-rendszer kiépítését.

A vonalszakasz korszerűsítése révén gyors és környezetbarát villamosított vasúti kapcsolat lesz az észak-balatoni térség és a főváros között, közölte Hideg András. Hozzátette, a beruházás célja a versenyképes utazási idő elérése, valamint a környezetterhelés – így a zaj és a levegőszennyezés – mérséklése. A pályasebesség növelése és a pályahibák megszüntetése lehetővé teszi a lakossági és szezonális idegenforgalmi igényekhez jobban illeszkedő menetrend kialakítását.

A fejlesztés – amely várhatóan 2021 nyarára fejeződik be – az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg nettó 23 milliárd forint európai uniós forrásból – írja a veol.hu.