Jótékonysági kezdeményezés – A zene erősíti az összetartozást (veol.hu)

Egyszerre szólaltak meg a hangszerek az ország több mint hetven zeneiskolájában, köztük a veszprémiben, egy jótékonysági kezdeményezés részeként – írja a veol.hu.

A Csermák Antal Zeneiskolában tartott veszprémi koncerten a helyi, valamint a balatonalmádi Kósa György Zeneiskola tanárai és növendékei léptek fel, hogy a karitatív célú esemény bevételével hozzájáruljanak a háború miatt Ukrajnában nehéz helyzetbe került emberek támogatásához és a Kárpátalján élők megsegítéséhez.

A Lélekhíd elnevezésű adománygyűjtő akciót a ZeneVarázslat Alapítvány és Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész kezdeményezésére, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége támogatásával rendezték meg országszerte több mint 70 zeneiskolában ugyanabban az időpontban, pénteken 18 órától. Várnagy Andrea Beregszászról tartott online köszöntőjében kiemelte, a jótékonysági koncertek bevételét az Ukrajnában nehéz helyzetbe került emberek és a Kárpátalján élők megsegítésére fordítják. Arról is beszélt, hogy a zene erősíti az összetartozást, valamint a koncerttel reményt és hitet adnak azoknak, akik önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek. A zongoraművész végezetül köszönetet mondott minden zenetanárnak, diáknak és szülőnek, aki a jótékonysági kezdeményezés mellé állt.

A Csermák-zeneiskolában tartott koncerten fuvolazenekar, gitáregyüttes, vadászkürtös növendék és zongoraduó műsora is szerepelt.