Jelentősen csökkent a Göcsej InterCity menetideje

Akár fél órával is csökkenhet a menetidő Budapest és Zalaegerszeg között a vasúti menetrendfejlesztés eredményeként, a Göcsej Intercity (IC) vonatokkal 3 óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba – közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Zalaegerszegen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az új, ütemes menetrend szerint Göcsej InterCity néven kétóránként, napi 7 pár vonat közlekedik gyorsvonati kocsikkal kiegészítve Budapest–Székesfehérvár–Zalaegerszeg között. Székesfehérvár, Várpalota, Pétfürdő, Veszprém, Ajka, Jánosháza, Ukk, Zalabér-Batyk és Zalaszentiván állomáson állnak meg. A Déli pályaudvarról az első vonat 7 órakor indul, az utolsó 20:59-kor érkezik, Zalaegerszegről az első vonat 5:49-kor indul, az utolsó 22:08-kor érkezik – áll a Máv sajtóközleményében.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a fejlesztés a nemzeti vasúttársaságnak kiemelten fontos volt, mert régi törekvésük, hogy Budapestnek minden megyeszékhellyel kiváló vasúti összeköttetése legyen. A Göcsej InterCity is ezt a célt szolgálja. Ezekben a WiFi-vel és légjavító berendezéssel felszerelt, nagyobb lábtérrel rendelkező kocsik a korábbiaknál kényelmesebbek és komfortosabbak, így még több zalaegerszegi választhatja majd a vasúti közlekedést.

Göcsej IC kétféle vonatrészt továbbít (gyorsvonati rész és InterCity rész), melyek komfort- és árszintje eltérő. A vonatokban jellemzően 1-1 darab 2. osztályú InterCity kocsi közlekedik, melyre pót-és helyjegy váltása kötelező, így ebben garantált ülőhelyet biztosítanak a forgalmasabb napokon is. A vonatok többi kocsija gyorsvonati kocsi, melyek gyorsvonati pótjeggyel vehetők igénybe. A vonat első vagy utolsó kocsijának peronján (előterében) korlátozott számban kerékpárok szállítása is lehetséges. Egyes csúcsidőn kívüli vonatokra pedig 20 százalékos online kedvezményt biztosít a vasúttársaság a MÁV applikációval vagy interneten váltott jegyekre – ezeket a járatokat @ jellel jelölik a menetrendi keresőben.