Jelentős kockázatokkal jár a vízimadarak etetése (MTI)

Jelentős ökológiai és egészségügyi kockázatokkal jár a vízimadarak etetése, amely súlyosan torzíthatja a madarak természetes viselkedését, befolyásolja a túléléshez szükséges vonulási viselkedést, valamint tartós károsodást okozhat az emésztőrendszerükben – hívta fel a figyelmet Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. 


A vízimadarak természetes tápláléka elsősorban a parton legelt fű és egyéb lágyszárú növények. Koska Hedvig állatorvos a közleményben kiemelte, hogy kenyérrel, pékáruval, pattogatott kukoricával és ehhez hasonló élelmiszerekkel tilos etetni a vízimadarakat, mivel ez nem a természetes táplálékuk, ezért megbetegedhetnek, akár el is pusztulhatnak tőlük.

Ovádi Péter kitért arra is, hogy a vízimadarak etetése jelentős élelmiszerpazarlássál jár, amely növelheti a helyi patkánypopulációt, és elősegítheti a fertőző betegségek terjedését. A madarak közötti agressziót és sérülésveszélyt is fokozhatja, valamint környezetszennyezést és vízminőség-romlást okoz.

Koska Hedvig szerint a nyári meleg időben kulcsfontosságú, hogy a madarak friss vízhez juthassanak, ezért érdemes itatótálakat elhelyezni a szabadban. Az itatókat a madarak nemcsak ivásra, hanem fürdésre is használhatják, ezért egész évben szükség lehet rá.

Ovádi Péter arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy ne zavarják meg a vadon élő állatok életét. Nekik olyan módon van szükségük a szeretetre, hogy zavartalanul hagyják őket élni a környezetükben – mutatott rá a közleményben a kormánybiztos.