Inkubátorház és gépipari csarnok épül Sümegen (mti)

Inkubátorház és gépalkatrészeket gyártó csarnok alapkövét tették le a Sümegi ipari parkban. A megvalósítandó 1034 négyzetméteres csarnok és 400 négyzetméteres, kétszintes inkubátorház mintegy 50 új munkahelyet teremt majd Sümegen.

A mintegy 700 millió forintos beruházás a tervek szerint az év végére valósul meg.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a szerdai ünnepségen azt mondta, a beruházás jól példázza a kormány azon törekvését, hogy a hazai kis- és középvállalkozások támogatása révén azok minél magasabb hozzáadott érték előállításával, minél több innovatív megoldást alkalmazva pozícionálják magukat újra a hazai és nemzetközi piacon.

Végh László, Sümeg polgármestere elmondta, hogy a megvalósítandó 1034 négyzetméteres csarnok és 400 négyzetméteres, kétszintes inkubátorház mintegy 50 új munkahelyet teremt majd. A 600 millió forintos uniós forrás mintegy 100 millió forint önerővel egészül ki – tette hozzá.