Családi drámával kezdődik a Tavaszi Fesztivál Veszprémben (veol.hu)

VeszprémAz Ivancsics Ilona és Színtársai társulat vendégelőadásával, Jókai Anna Fejünk felől a tetőt című színdarabjával kezdődik a Pannon Várszínház Tavaszi Fesztiválja március 2-án.


Jókai Anna saját regényéből írta a Fejünk felől a tetőt című színdarabot, mely egy négygenerációs, valaha szebb napokat látott józsefvárosi házban élő család életét mutatja be. A hatvanas évek végén játszódó történet ősbemutatóját 1968-ban, a szolnoki Szigligeti Színházban tartották, tudtuk meg a darabot színpadra állító Kőváry Katalin rendezőtől.

– Amikor közel negyven évvel később Ivancsics Ilona megkereste Jókai Annát, hogy szeretnék a Fejünk felől a tetőt, akkor Anna azt mondta, szeretné, ha én rendezném. Ezt követően az előadás elkezdte a maga életét élni, Jókai Anna halála után merült fel annak gondolata, hogy turnéra indulhatna a darab.

A Fejünk felől a tetőt főbb szerepeiben láthatjuk Pap Évát, aki Karolina anyót formálja meg, a társulatalapító Ivancsics Ilonát, aki a családot úgy, ahogy egyben tartó Szappernét alakítja, de fia, Janika szerepében láthatják a nézők a Pannon Várszínházban rendszeresen játszó Kékesi Gábort is.

Kőváry Katalin szerint a hatvanas évek második felében játszódó darab egyfajta archív jelleggel, a fiatalok számára pedig éppen ebből fakadóan meglehetősen sok újdonsággal bír. – Ma már nem így élünk. De azok az általános emberi dolgok – a kapzsiság, a szerelem, a szeretet és annak hiánya –, melyek mind jelen vannak ebben a családi drámában, ezek olyannyira mindenkihez szólnak, hogy ez a történet bármikor és bárki számára aktuális – hangsúlyozta a Jászai Mari-díjas rendező, hozzátéve, éppen ezért minden generáció felfedezheti az előadásban a saját görbetükrét – írja a veol.hu.