A téli programsorozat keretében ismét indul vitorlás is a Balatonon – a cél továbbra is a szezonhosszabbítás és az idegenforgalom növelése – tájékoztatták a hirbalaton.hu-t a szervezők.
Egy évvel ezelőtt a közösségi kezdeményezésre indult vitorlázáson végül öt nap alatt, összesen 6 hajó és közel 40 ember vett részt, 5 kikötőt és 10 télen is nyitva tartó vendéglátó helyet látogattak meg a résztvevők. A túra olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy nem volt kérdés a folytatás. Idén eddig 8 hajó jelezte részvételét. Nap közben rövid – de annál élvezetesebb hajózás, este vitorlázásról és a balatoni borászatról – gasztronómiáról szóló tematikus programok és játékok várják a résztvevőket.
Tóth Balázs főszervező, a Balatoni Kör alelnöke elmondta:
„Egyre népszerűbb a téli Balaton, egyre kevésbé lepődnek meg az emberek a hasonló programjaink hallatán. Ennek hatására egyre több a télen is nyitva tartó hely, így nekünk is könnyebb a szervezés.”
A túrán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata folyamatos kísérőként vesz részt. Bagyó Sándor a VMSZ vezetője a tervek szerint több mentési gyakorlatot is bemutat majd, szimulálva mit kell tenni, ha valaki a 2 fokos Balatonba esik.
„A mentőmellény viselése és a réteges meleg ruházat mellett a hajó megfelelő felkészítése és a hajó fedélzetének a síkosságmentesítése a legfontosabb dolog, amire oda kell figyelni ahhoz, hogy a téli vitorlázás valóban élmény maradjon.” mondta el a szakember.
A téli vitorlás hétnek két balatonlellei rendezvény adja a keretét. Február 2-án szombaton rendezik a II. Balatonlellei GasztroFarsang elnevezésű gasztrorendezvényt, ahol a környékbeli éttermek, cukrászdák és borászatok kínálatát lehet megkóstolni. A hangulatról a Budapest Bangó Band gondoskodik. A másnap reggel induló vitorlás túra két körben érinti a Balaton teljes egészét. A nyugati körön Balatonfenyves, Badacsony, Balatonlelle lesznek a főbb állomások, a keleti körön meglátogatják Balatonkenesét, Balatonfüredet, majd Balatonlellére érkeznek vissza a hajósok, ahol február 9-én szombaton megrendezésre kerülő Farsangi Regattával ér véget az I. Balatoni Téli Vitorláshét.
A túráról részletesebb leírás a hidegenlegio.hu oldalon található, a tavalyi program összefoglaló filmje pedig itt érhető el.
A III. Farsangi Regatta a Téli Vitorlás Versenysorozat harmadik állomása, ahol két hajóosztályban versenyeznek a résztvevők. A one design kategória résztvevői három futam után a kis és a nagy döntőben mérik össze tudásukat, míg az open kategória versenyzői két futamot mennek. Erről bővebb információ a teliregattak.hu oldalon található.