Idén először szervezték meg a TEDxBalatont (veol.hu)

Először szervezték meg a TEDxBalatont, melynek Balatonfüreden a Szabadidő és Konferenciaközpont adott otthont, szombaton. Az eseményt a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatta. Olyan aktuális és forró témák kerültek a terítékre, mint a fenntarthatóság, a jövő közlekedése, technológiai fejlesztések és inspiráló emberi élettörténetek. Közös bennük, hogy mind a Balatonhoz kapcsolódik, de hatásuk és tanulságaik globálisan érvényesek. 

 

Az első TEDxBalaton szervezői igazi intellektuális dzsemborit ígértek, az előadások között és után a gasztro programokon vagy hajnalig tartó bulin volt lehetőség kapcsolódni, beszélgetni, és jobban megismerni egymást, és izgalmasnak kalandot nyújtott a VJ FORTEPAN strandfotó kiállítás is – írja a veol.hu.

Előadást tartott Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, dr. Árvai Anita, a Veganeeta Home vegán étterem és Veganeeta brand tulajdonosa, dr. Kocsis Janka gyógyszerész, Mihály Jeromos atya, a Tihanyi Apátság perjele, Mezei Csaba amatőr hajóépítő, Zólyomi Zsolt parfümőr, Tóth Balázs, a BL Yachtclub lelke, volt szó ökológiáról, közösségről, fenntarthatóságról, és persze vízről és Balatonról, minden tekintetben.

A szervezők, Sághy Krisztina és Végvári Imre már több TEDx konferencia megteremtésében vettek részt. Most egy saját rendezvényt szerveztek, hogy a tudásmegosztást és a Balatont összekapcsolták.

Úgy gondoljuk, hogy egyre többen vagyunk a Balatonon, költözünk le, vagy csak élünk ott félig, nyaralunk hosszabb időt, akik szívesen vennénk részt párbeszédben, kulturális eszmecserében. Így indítottuk el a projektet, és megkaptuk a TEDxBalaton licence-et, valamint a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatását. Hosszú távon gondolkozunk, egy olyan platformot szeretnénk létrehozni, ami egyre nagyobb és termékenyebb lesz 

– mondta Sághy Kriszta.

Azt gondolom, a Balatonnál minden megvan, ami a teljes élethez kell, de a szervezett, intellektuális pezsgés még hiányzik. Vannak kisebb körök, szorosabb közösségek, de szeretnénk egy platformot, ami mindezeket összeköti

– közölte Végvári Imre. A cél az is, hogy találkozót nyújtsanak mindazoknak, akik a Balaton régióban szeretnének tenni, élni, dolgozni, vállalkozni. A találkozásokat újabb projektek és ismeretségek követik majd, ami új ötleteknek, kezdeményezéseknek adhat talajt. A balatoni előadásokat szakértő zsűri segítségével választották ki, a végleges előadói lista az ő szavazataik, és az előzetesen megkeresett előadók névsorából állt össze.

Dr. Zlinszky András a balatoni ökoszisztéma összetettségét mutatta meg, Tokody Klára közgazdász, balatoni blogger és meseíró a tavat övező gazdag mondavilágról mesélt, Mezei Csaba amatőr hajóépítő és közösségszervező egy izgalmas hajós szubkultúrát mutatott be. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője az életmentés témakörében tett rendet a fejünkben, Kocsis Janka gyógyszerész pedig elmondta, miért is ne végezzük el dolgunkat a Balatonban.

Az előadások mellett voltak pódiumbeszélgetések és kisebb kerekasztal beszélgetést is szerveztek, mely Al Ghaoui Hesna vezetésével a helyi közösségekhez csatlakozás témáját járta körül.