Fesztiválozva ünnepelték a munkát a szőlőben Balatonszárszón (sonline.hu)

A szüret a történelem során többet jelentett munkánál, ezért nem meglepő, hogy megszületett a szüreti mulatságok hagyománya. Habár a hobbiból tartott szőlőültetvények száma az idők során a somogyi vidéken is csökkent, a felvonulás és szüreti mulatság hagyománya ma is elevenen él. Ezt őrzik ma is Balatonszárszón, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is népviseletbe öltözött résztvevők végig gondosan feldíszített lovaskocsikon a település utcáin.

 

Őket egészítette ki a gumikerekű kisvonat is, amely teljesen megtelt utasokkal a felvonulás idejére. A lovas zenés felvonulás érintette a Bartók Béla az Esze Tamás, Gyulai Pál, Sport és Dózsa György utcákat. Három megálló színesítette a programot, ahol a szüreti felvonuláson közreműködő Szárszói Néptáncegyüttes és a Dió Banda tartott előadást és természetesen Horváth István kisbíró kidobolta az elmúlt év történéseit. Az egész falu megmozdult az ünnepi alkalomra, idősek és fiatalok együtt élvezték a muzsikát és az őszi napfényt – számolt be a sonline.hu.

Hasonló izgalmakat ígért a tabi szüreti fesztivál is, amely nem csak egy felvonulás volt, hanem igazi fesztiváli hangulatot teremtettek a szervezők az észak somogyi városba.

A Tabi Fúvószenekar közreműködésével lovasok és hintók mellett a tabi gazdák is kivették részüket a mulatságból feldíszített traktoraikkal. S persze nem üres pótkocsival vonultak fel a város utcáin, hiszen kicsik és nagyok örömmel vettek részt a szüret lezárását is jelző programon.

A szüreti felvonulás a városi uszodától indult, s érintette a piacteret, ahol kisbírói és polgármesteri köszöntőt követően a Pengő-Bongó Zenekar gyermekkoncertjével folytatódott. Sokak örömére fellépett Magyar Rózsa nótaénekes, és Szűcs Gabi valamint a Swing a la Django is koncertet adott.