Visszatért Zalába Ábel, a Zalaerdő Zrt. gőzmozdonya, mely az elvégzett nagyfelújítás után ismét falhatja a kilométereket az erdei vasút hálózatán.
Ábel kedden, kamionon érkezett vissza Debrecenből szolgálati helyére, Csömödérre, ahol két daru emelte rá a vasúti pályára; majd a mozdony próbafutására csütörtökön került sor. A gőzös 2017 februárjában lett 60 éves, így az érvényes szabályozás szerint a kazán fővizsgás felújítását – az előírásnak megfelelően folyamatosan elvégzett kazánbiztosi vizsgálatok és szakszerű javítások ellenére – már nem lehetett tovább halasztani, s Ábelt ideiglenesen le kellett állítani.
– 2018-ban, a Mura Program keretében megnyíló források segítségével kezdődhetett meg a felújítás – tudtuk meg Gál Károlytól, a Zalaerdő Zrt. vagyongazdálkodási osztályvezetőjétől. – A kiírt pályázatot a debreceni székhelyű Energoszerviz Kft. nyerte, amely korábban a nagycenki „András” és a szilvásváradi „Szilvi” gőzmozdony felújítását is végezte. A pályázati kiírás, illetve a megkötött szerződés a kazán felújítása mellett a mozdonygépezet és a kerékpárok vizsgálatát, szükség szerinti javítását is tartalmazta. Ábel elszállítására tavaly márciusban került sor.
A kazán kiemelése és tisztítása után világossá vált, hogy annak javítása a tervezettnél komolyabb beavatkozást követel meg, a merevítést szolgáló támrudak szakadása és a kazán falának jelentős korrodálódása, illetve elvékonyodása miatt. A kerékpárok mágnesporos vizsgálata során megállapították azt is, hogy a hajtó kerékpár forgattyúján és a forgattyúcsapon repedések találhatók, melyeket megjavítani nem lehet. Az új forgattyúk legyártására alternatívaként felmerült a forgácsolt-hegesztett kivitelű kialakítás, de az igénybevétel mértéke és a hosszú távú üzembiztonság érdekében a klasszikus, kovácsolt szerkezetű forgattyúk legyártatása mellett döntöttek. A forgattyúk gyártáshoz szükséges műszaki kapacitás szűkössége miatt a kerékpárok összeszerelése, s ebből fakadóan a felújítás befejezése a tervekhez képest némi késedelmet szenvedett.
Gál Károly hozzátette még, hogy az elvégzett beruházás összértéke meghaladja a 30 millió forintot. A Mura Programnak köszönhetően megszépült, megújult Ábel ünnepélyes avatása pedig április végén várható. A zaol.hu fotókat is közöl az öreg gőzösről.