Harmadik napjába fordult a világ leghosszabb pontyhorgász versenye

A csapatok felének van értékelhető hala a VII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny első 50 órája után. 36 darab 10 +-os, 14 darab 15 +-os és egy 22 +-os az eddigi „termés” , a közelgő hidegfronttól várják a fordulatot a versenyzők. Az eddig horogra akadt 121 darab uszonyos átlagsúlya 10,69 kg – derül ki a szervezők legfrissebb híradásából.

Nehezen veszik fel a ritmust a horgászverseny  szereplői, ami elsősorban a halak makacsságának számlájára írható. Az ilyentájt szokatlanul meleg víz nem kedvez a pontyok étvágyának, vasárnap délutánra négy csapat mondhatja el magáról, hogy versenyben van, mert megfogta a hét darab hét kg fölötti halat. A szervezők tájékoztatása szerint egy-két csapat szintén közel áll ehhez.

A 15 kg fölötti példányok után a nyugati medencéből jelezték az első 22 + -os példányt, az erre a környékre helyet húzók mondhatják magukat szerencsésebbnek a verseny jelen állása szerint. Sok favoritnak tartott hely egyelőre nem adott jól halat.

A közelgő hidegfront pozitív fordulatot hozhat, ám vasárnap kora estétől elsőfokú viharjelzés nehezíti a versenyzők dolgát mindhárom medencében.

Friss információk az NBBH hivatalos weboldalán és fb oldalán.