Hajózási technikus képzés indul Siófokon február negyedikétől. A Balatoni Hajózási Zrt. hajóin a gyakorlati képzést és a Siófoki Szakképzési Centrum Baross tagintézményében az elméleti ismereteket sajátítják el a tanulók.
– A korábban jelentős számú munkavállalót foglalkoztató hajózási vállalatok és különböző ágazataik felszámolásának, valamint átalakulásának következményeként a hajós felsőfokú szakképzés mára teljesen megszűnt – mondta a sonline.hu-nak Turcsik Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. hajózási üzemeltetési igazgatója. A gyakorlati képzőhelyek száma, valamint az elméleti és gyakorlati oktatók száma is jelentősen csökkent. A ma működő hajózási vállalkozásokhoz egyre kevesebb szakirányú végzettséggel rendelkező pályakezdő fiatal jelentkezik. Az iskolarendszerű középfokú oktatás nem minden esetben közelíti meg a magyarországi munkaerőpiaci, munkaadói igényeket. A képzési tartalmak és időtartamok ma jellemzően kínálat vezéreltek, pedig rövid távon is kereslet vezéreltté kell válniuk.
A hajózási technikus szakképesítés eddig kizárólag a budapesti Magyar Hajózási Szakközépiskolában volt megszerezhető, valamint a képzésben részt vevők jelentős számban az ott megszerzett végzettséggel külföldön keresnek munkát, vagy pályaelhagyóvá válnak. Az elmúlt tíz évben a Magyar Hajózási Szakközépiskolában képesítést szerzettek közül az egyik legtöbb hajóst foglalkoztató társaságnál, a Bahartnál munkába állók száma nulla volt.
A tanulók a siófoki gyakorlati képzés során elsajátíthatják azokat az alapvető ismereteket, mellyel képesek lesznek a hajó – mai környezetvédelmi előírásoknak megfelelő – karbantartására, a biztonságos csatolásokra, kötésekre, hajókötelekkel végzett munkákra, a tűz-, munka- és balesetvédelmi szabályok betartására és betartatására, a hajóról történő vízből mentésre, az idegen nyelvű kommunikációra, a menetben és állás közben a hajógépház felügyeletére, hibakeresésre, egyszerűbb, alkatrészcserés javításokra, üzemzavar elhárítására, a hatósági okmányok naprakészen tartására, valamint a hajózásra vonatkozó, hatósági szabályok betartására.
– 2019. február 4–től hajózási technikus felnőttképzést indítunk, amely eddig sohasem volt a Balatonon – mondta el Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója. A 800 órásra tervezett képzés nagyobb része, 480 óra gyakorlati oktatás lesz a Bahart hajóin és hajójavító bázisán. Az elméleti képzés 320 órából áll majd a Baross tagintézményében. Az oktatás várhatóan július 3-án fejeződik be. Zárásként, október folyamán egy OKJ-s vizsgára is sor kerül. Jelentkezni azok az érettségizettek tudnak 2019. január 28-ig, akik megfelelő úszástudással rendelkeznek és egészségügyileg is alkalmasaknak minősítik őket. A tervek szerint szeptemberben alapképzésben a nyolcadik osztályt végzetteknek is elindítják a képzést.
– Tavi hajózásra koncentrálva indítunk egyedi képzést. Egyedül Budapesten van hajózási technikus oktatás, ahol a folyami hajózás kap főszerepet – jegyezte meg Szamosi Lóránt.