Befejeződött a Veszprémből a településre vezető kerékpárút hiányzó szakaszának építése a közelmúltban.
A beruházásban több mint öt kilométer hosszú szakaszon épült kerékpárút, valamint új burkolatot kapott a Töltés és a Vécsey utca – tudta meg a veol.hu.
A Szentkirályszabadjáról Balatonalmádiba vezető kerékpárút utolsó szakaszát eddig az autósok által is használt utcákon kellett megtenniük a bicikliseknek. Az új nyomvonal a Remetevölgyi úttól – ahol a korábban kiépített kerékpárút véget ért – az egykori vasúti töltésen keresztül vezet lakott területre. Az új szakasz nemcsak a Szentkirályszabadja felőli kerékpárutat köti össze a Balatoni Bringakörúttal, hanem leágazást biztosít Vörösberény és a városközpont között.
A település belterületén a Töltés–Vécsey–Fadrusz–Óvári utca nyomvonalon halad az út nyitott kerékpársávként. Ehhez a szakaszhoz két levezetés is kiépült a helyi igényeknek megfelelően: a Felsőörsi–Óvári– Verseny utcák vonalán kiépült szakasz a Balatoni Bringakörút elérhetőségét javítja, míg a Budai Nagy Antal–Dr. Lenkei–Óvári–Baross–Babits utcákon készült nyomvonal a vörösberényi városrészt köti össze a központtal. Ezeken a szakaszokon nem új kerékpárút épült, hanem útburkolati jelek és táblák segítik és teszik biztonságosabbá a kerékpárosok közlekedését.
A kerékpárosok 71-es fő- úton történő átkelését segíti egy új jelzőlámpás csomópont, továbbá a Felsőörsi út eddig nehezen belátható kereszteződését is biztonságosabbá tették. A kivitelezési munkálatok szeptemberben kezdődtek el. A beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) az Európai Unió és a Magyar Állam 265,4 millió forinttal támogatta, amelyet több mint 84 millió forinttal egészített ki Balatonalmádi.
A munkálatok befejezése után lakossági kezdeményezés indult, hogy a bicikliút mellett pihenőhelyeket alakítsanak ki a jövőben. Az első javaslat szerint a Felsőörsi út és Töltés utca kereszteződésében lévő vöröskő kereszt körül egy kis fedett megálló- és imádkozóhely jönne létre.
A kezdeményező – aki a költségekre is tekintélyes összeget ajánlott fel – Simon András egyvonalas grafikái- val díszítené a helyet. A városba érkezőknek kedvenc pihenőhelye volt eddig is Simon András négy táblakönyve a Szent Margit-kápolnánál, a kezdeményezők remélik, a kerékpárosok ennél a másik helynél is szívesen megállnak majd.